A rovat kizárólagos támogatója

Miközben itthon kormányon a Fidesz tudomást sem vesz az egyre súlyosabb klímaválságról, és helyette újabb és újabb iszonyat káros konfliktusokat generál az EU-val, a szomszédban már gőzerővel dolgoznak a 2040-re (!) kitűzött klímasemlegesség elérésén. És szuper, amit csinálnak.

A héten jelentette be az osztrák kormány az állami beszerzések zöldítéséről szóló akciótervét, ami a regionális és bioélelmiszerektől kezdve a zöldáramon át a zéró kibocsátású autóflottáig rengeteg intézkedést tartalmaz. Az akciótervet Leonore Gewessler zöldminiszter azzal mutatta be, hogy az osztrák államnak önmagán kell kezdenie a klímavédelmet: azok a szabályok, amiket másoknak előírnak, rájuk ugyanúgy érvényesek, és fontos, hogy az állam jó példával járjon elöl a klímasemlegesség felé vezető úton (mikor fogunk itthon ilyet hallani?!) (Majd amikor mi mondjuk végre)

A konkrét intézkedések:

💚 A közétkeztetésben még nagyobb hangsúlyt helyeznek a regionális és bioélelmiszerekre. 2023-tól a felhasznált élelmiszer negyede lesz kötelezően bio, 2025-től 30 százalék, 2030-tól pedig 55 százalék. Emellett kötelező lesz a menzákon minden nap egy regionális, szezonális és bio összetevőkből álló vegetáriánus vagy vegán menü is.

💚 Minden minisztériumban és annak alárendelt kormányzati szervben 100 százalék zöldáramra állnak át. Minden kormányzati ügyfél számára 2022-től lesz kötelező a legalább 25 százalékos megújuló-arány, 2030-ra pedig fokozatosan el kell érni a 100 százalékot. Csak ezzel az intézkedéssel évi 90 000 tonna szén-dioxidot tud megspórolni Ausztria.

💚 Kizöldítik az állami gépkocsi-flottát is. 2022-től minden újonnan beszerzett állami autó zéró kibocsátású lesz. Ahol ezt nehezebb elérni, pl. a 160 km-nél nagyobb megtett kilométer esetén, ott 2027 lesz a határidő.

💚 És továbbmennek a közbeszerzések zöldítésében is: 16 termékcsoportra írnak elő zöld kritériumokat az állami közbeszerzéseken, pl. irodaszerek, lámpák, elektronikus berendezések, tisztítószerek, számítástechnikai eszközök, építőanyagok, de a rendezvények esetében is. Fontos szempont lesz az energiahatékonyság, a körforgásos gazdaság, a megújuló erőforrások és zöld technológiák használata.

Erről van szó. Az osztrák kormány nemcsak beszél, de CSELEKSZIK is, mert pontosan tudja: szorít az idő és lépni kell. Igazuk van.

A mostani magyar kormány nemcsak agyonhallgatja a klímavészhelyzetet, ami itt van a nyakunkon és már most ijesztő időjárási jelenségeket produkál, de még szidja is az EU-t, ami szerinte „ránk erőlteti” a zöld átállást, például a szennyező Mátrai Erőmű átalakítását vagy a lakóépületeink energiafogyasztásának csökkentését. Hiába van törvény a 2050-es klímasemlegességről, semmi se történik: nem beszélnek róla és nem csinálnak semmit. Szijjártó ökológai lábnyoma valószínűleg több, mint bármelyik másik uniós külügyminiszteré, és már a szomszédba meg a vidéki pincékbe is különgéppel jár. Jövőre ezért is kell őket leváltani, mert konkrétan életveszély rájuk bízni a jövőnket és a gyermekeink jövőjét. Életveszély.

Bátor politikusokat Magyarországnak, bátor politikusokat a bolygónak!

Nyitókép: 4 (női) miniszter — zöld, igazságügyi, gazdasági és mezőgazdasági — jelentette be a programot via Krone.at

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás