A rovat kizárólagos támogatója

Amíg a skót reptereknek 400 magánrepülővel kellett megbirkózniuk a zöld jövőről szóló konferencia alatt, Leonore Gewessler példamutató utazási módot választott.

A nemrégiben véget érő glasgow-i klímacsúcs egyik legnagyobb képmutatása volt, hogy a Föld jövőjéről szóló konferenciára 400 magánrepülőgép szállította a résztvevőket, jelentős karbonlábnyomot hagyva maguk után. Ahogy azonban az AP írja, az osztrák klímaügyekért és közlekedésért felelős miniszter, Leonore Gewessler kilógott a sorból, a politikus ugyanis repülő helyett vonatra szállt, és 27 óra alatt tette meg a kétezer kilométeres utat Bécsből Glasgow-ba. Gewessler hálókocsival ment Brüsszelbe, átszállásáig ottani kollégáival találkozott, majd szintén vasúton folytatta az útját a skót nagyvárosba.

Az osztrák klímaminiszter egy évvel ezelőtti hivatalba kerülése óta rengeteget lobbizik azért, hogy újraélesszék Európa éjszakai vonatközlekedését, amely a diszkont légitársaságok miatt jelentősen visszaszorult. Gewessler emellett nemrégiben bevezette Ausztriában a „klímajegyet”, azaz egy kedvezményes, ezeregyszáz eurós éves bérletet, amellyel egész évben korlátlanul használható az ország összes tömegközlekedési eszköze. A jegyet 130 ezren váltották ki az elmúlt hetekben, meghaladva a kormány várakozásait. Via HVG.

Október 26-tól érvényes Ausztriában az úgynevezett klímaticket, amivel azt szeretnék elérni, hogy többen utazzanak tömegközlekedési eszközökön. Hiába az egyre nyomasztóbb klímaválság, nálunk nem lehet ehhez hasonló lépésekre számítani. Részletek: Klímajeggyel a kevesebb autózásért

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás