A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: vg.hu

Az évszázad közepére a repülési ágazati szükségletének 65 százalékát fedezheti környezetbarát repülőgép-üzemanyag (SAF), melyet leggyakrabban növényi alapú vagy használt étolaj-származékokból és az állati zsiradékokból állítanak elő.

A Természetvédelmi Világalap (WWF) szerint a légi közlekedés az üvegházhatású gázok kibocsátásának egyik legnagyobb forrása, és a legkörnyezetszennyezőbb emberi tevékenységnek tekinthető.

A fenntartható repülőgép-üzemanyag (SAF) széleskörű használatát érintő fő kihívás a megfelelő mennyiség előállítása, nem pedig az, hogy a légitársaságok igényt tartanak-e rá, vagy a fogyasztók hajlandóak lesznek-e megfizetni az ezzel együtt járó többletköltségeket – mondta tegnap a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) főigazgatója, Willie Walsh a CNBC-nek.

2021-ben körülbelül 100 millió liter környezetbarát repülőgép-üzemanyagot (SAF) használtak fel, ami meglehetősen kis mennyiségnek számít az iparág teljes üzemanyagigényéhez képest.  Walsh a jövőre vonatkozóan elmondta, hogy a légitársaságok 14 milliárd liter SAF-ot rendeltek be annak ellenére, hogy a SAF ára körülbelül két és félszerese a kerozinénak. Úgy tűnik tehát, van kereslet a fenntartható repülőgép-üzemanyag iránt, azonban hosszú út vezet odáig, míg a legelterjedtebb üzemanyagtípus lesz az ágazatban.

Az IATA szerint megfelelő kormányzati támogatással a SAF-termelés 2025-re elérheti 7,9 milliárd litert, ez azonban a teljes üzemanyagszükséglet mindössze 2 százalékát fedezné. Jelentős változás csak az évszázad közepén várható:  2050-re a termelés 449 milliárd literre ugorhat, és az ágazati szükséglet 65 százalékát teheti ki.

Étolaj-származékokból és állati zsiradékból állítják elő

A környezetbarát repülőgép-üzemanyagot megújuló nyersanyagokból állítják elő, leggyakrabban növényi alapú vagy használt étolaj-származékokból és az állati zsiradékokból – számolt be az Airbus repülőgépgyártó cég. Komoly aggodalmak merültek fel azonban azzal kapcsolatban, hogy a SAF fokozott felhasználása jelentős erdőirtással járhat,  és az élelmiszertermelés szempontjából létfontosságú terményeket szoríthatja háttérbe. Így tehát kulcsfontosságú, hogy az ipar ne használjon olyan alapanyagokat, amelyek az élelmiszertermeléssel versenyeznének. A fenntartható repülőgép-üzemanyagokkal kapcsolatos valamennyi szabályozás garantálni fogja, hogy ez ne így legyen – tette hozzá Walsh.

A megnövekedett költségek az utasokat terhelik majd

Mivel a környezetbarát üzemanyagok körülbelül kétszer annyiba kerülnek, mint a hagyományos kerozin díja, ez jelentős költségnövekedést jelent a légitársaságok számára, melyet végső soron az utasoknak kell majd megfizetniük. Hosszú távon a fogyasztóknak fel kell ismerniük, hogy nem tudnak mást tenni, mint kifizetni a megemelt repülési díjat – zárta gondolatait Walsh.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás