A rovat kizárólagos támogatója
Főpolgármesteri Hivatal Sajtókapcsolati Csoport

2022 december 1-31. között szavazhattak a budapestiek arról, hogy a 10 jelölt civil szervezet közül melyik viselhesse „Az Év Fővárosi Civil Szervezete” címet 2023-ban. Az évente adományozott díjat első alkalommal az Utcajogász Egyesület nyerte el.
A Fővárosi Önkormányzat 2022-ben alapította „Az Év Fővárosi Civil Szervezete” elismerő címet, amelyre minden évben pályázati úton jelentkezhet bármely, legalább egy éve működő budapesti civil szervezet. A beérkezett pályázatokat a Budapesti Civil Adatbázisban regisztrált, és az adott évben nem pályázó szervezetek rangsorolhatják, majd az ő véleményüket figyelembe véve a főpolgármester bocsátja legalább 30 napra online szavazásra a legjobb 10-et. Minden évben a budapestiek szavazhatják meg, hogy az adott évben pályázók közül melyik civil szervezet járult leginkább hozzá tevékenységével Budapest fejlődéséhez és az itt élők jólétéhez.

A győztes civil szervezet az Utcajogász Egyesület lett, tevékenységüknek jelképes elismeréseként 1 millió forint pénzjutalomban részesülnek és a Városháza szimbolikus kulcsát kapják meg. Emellett egy éven keresztül használhatják kommunikációs anyagaikban, illetve médiamegjelenéseikben a címet.

A jogrendszer igazságtalanságai ellen 12 éve küzdő Utcajogász Egyesület az egyetlen olyan jogvédő civil szervezet ma nemcsak Budapesten, hanem egész Magyarországon, amely kifejezetten a rossz anyagi körülmények között élő emberek jogi ügyeivel foglalkozik. A szervezet fő tevékenysége a jogi segítségnyújtás a szegénységben, főleg hajléktalanságban vagy rossz lakhatási körülmények között élő emberek számára. Tagjai vallják, hogy a jogérvényesítés lehetősége annak is jár, akinek nincs pénze ügyvédet fogadni.

Havonta átlagosan nyolcvan ember keresi fel az Utcajogászt e-mailben, telefonon vagy személyes ügyfélfogadásukon, azaz egy évben közel ezer ügyben segítenek. Hiánypótló tevékenységük minden budapesti lakos jólétéhez hozzájárul, hiszen, ahogy pályázati anyagukban írják, „a mélyszegénység problémája mindannyiunk problémája és felelőssége, nem csak azoké, akiket az konkrétan érint.”

Első alkalommal 2022. szeptember 19. és október 16. között pályázhattak civil szervezetek a címre, majd az összes benyújtott pályázat közül a Budapesti Civil Adatbázisban regisztrált szervezetek rangsorolása alapján kiválasztott legjobb 10 közül szavazhatott egyre december 1-31. között minden 14. életévét betöltött budapesti érdekeltségű (Budapesten élő, tanuló vagy dolgozó) személy. A következő 10 szervezet pályázatára lehetett szavazatot leadni:

A díjat 2023. február 1-jén adja át Karácsony Gergely főpolgármester az Utcajogász Egyesületnek, ezt követően a címet 2024. február 1-jéig használhatják.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek