Hirdetés

Hathatós állami intézkedést tart szükségesnek az építkezéseknél korábban felhasznált, egészségkárosító azbeszttől való mentesítés ügyében Illés Zoltán, a parlament környezetvédelmi bizottságának elnöke.
Becslések szerint 60-80 ezer panellakás építésénél használhattak fel azbesztet tartalmazó építőanyagot, és ez mintegy 300 ezer embert érinthet.
A bizottság elnöke úgy vélekedett, hogy a gyártás során azbeszt alapanyagot felhasználó cégeknél a termelést azonnal be kellene tiltani, illetve a cégek ellen felszámolást indítani, és az így befolyó pénzt az azbesztmentesítésre kellene fordítani. Véleménye szerint a kormánynak programot kellene alkotnia az azbesztmentesítésről.
Az Európai Unióban már évekkel ezelőtt betiltották az azbesztet is tartalmazó építőipari termékek gyártását, mivel az azbeszt rákkeltő. Magyarországon nemcsak lakóházak, hanem közintézmények, ipari létesítmények építésénél is használtak fel azbesztet tartalmazó építőanyagot. Rábai Attila miniszteri biztos elmondta, hogy a lakosságot közvetlen veszély nem fenyegeti. Szerinte a jövőben gyorsítani kell az azbesztmentesítést, de jelezte, hogy kevés forrás áll rendelkezésre erre a célra.
Budapest, 2002. január 29.MTI

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás