Hirdetés

Egy brüsszeli terv szerint mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk a dohányosoknak. A változás a kelet-közép-európai dohánypiacokat érintené a legérzékenyebben, ahol jelenleg egy doboz cigaretta olcsóbb a boltokban, mint amekkora adót az unió beszedne az emelés után.
Jelentős adóemelésre készül Brüsszel a dohánytermékek esetében, ennek ráadásul a kelet-közép-európai tagállamok állnak a célkeresztjében, ugyanis az unió a dohánytermékekre kivethető jövedékadó minimumát duplázná meg – írta a Financial Times. Ez azt jelenti, hogy az eddigi 1,8 eurós (735 forint) küszöböt 3,6 euróra (kb. 1470 forint) emelik. Ezzel szemben például Bulgáriában összesen nem kerül ennyibe egy doboz cigaretta, de igen érzékenyen fogja érinteni ez az emelés a szlovák, a lengyel és a magyar dohányosok pénztárcáját is.

Persze Brüsszel halad a korral, így nemcsak a hagyományos cigaretták jövedéki adóját emeli, hanem az e-cigarettákét és a hevített dohánytermékekét is. Az erősebb e-cigarettákra legalább 40 százalékos, míg az alacsonyabb erősségűekre 20 százalékos jövedéki adót vetnének ki. A hevített dohánytermékek után fizetendő adót szintén 55 százalékkal emelnék meg, ami minden 1000 eladott tétel után 91 befizetett eurót jelentene.

A legutóbbi KSH-adatok alapján egy doboz cigaretta ára valahol 1900-2000 forint volt (vagyis ez már közelebb volt az 5 eurós árszinthez). Legutóbb Magyarországon idén július elsejétől történt adóemelés (amikor is jött a többi különadó és azok emelése is a költségvetési kiigazító csomag keretében): a cigaretta esetében júliustól decemberig a jövedéki adó mértéke 27 800 forint ezer darabonként, és a kiskereskedelmi eladási ár 23,5 százaléka, de legalább 40 800 forint ezer darabonként. Ez januártól tovább emelkedik: 29 500 forint ezer darabra vetítve és a kiskereskedelmi eladási ár 24 százaléka, de legalább 41 800 forint/ezer darab. Ha leegyszerűsítve számolunk, akkor jelenleg 20 szálnak megfelelő cigaretta jövedéki adótartalma 836 forint. Ha viszont életbe lép az Európai Bizottság friss javaslata, akkor a minimum adótartalom valahol 1500 forint körül lenne, ami közel duplázódást jelent. Tehát egy doboz cigaretta ára az adóemelés nyomán akár 700-800 forinttal is drágulhatna idehaza.

Mint korábban az egészségügyért felelős uniós biztos, Sztella Kiriakidész elmondta: a cél, hogy 2040-re a lakosság kevesebb mint 5 százaléka dohányozzon.

További részletek a portfolióban >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás