A rovat kizárólagos támogatója

Mintegy 100 kerékpáros avatta fel a Budapest és Szentendre között épült kerékpárutat, mely az Eurovelo 6 nemzetközi túraútvonal része. A Magyar Kerékpárosklub által szervezett „Happy Mass” tekerés az óbudai Fő térről indult, és végig a kijelölt nemzetközi útvonalon haladt, érintve a szentendrei Dera-patakon épült új kerékpáros hidat is, ahol bringát emeltek.

A felvonuláson részt vett Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos is, aki szerint a most átadott szakasz régi adósság volt a kerékpározók felé. „Reméljük, hogy Budapesten belül is megoldódik az Eurovelo szakaszok bevezetése, és a Rajkáig hiányzó 150 kilométer is hamarosan megépül és jó lenne megoldást találni a Szentendrei-szigetre vezető híd ügyében is. Jövő nyárra a pesti oldalon, Budapestet Dunakeszivel összekötő kerékpárút is kész lesz”- fogalmazott a folytatással kapcsolatban.

Kürti Gábor a Magyar Kerékpárosklub elnöke a Budapest határán lévő Barát-pataknál tartott beszédében kiemelte, hogy „most először épült európai kerékpárutakat idéző szélességű út, aminek a budakalászi ártéren vezető szakasza talán a legszebb az országban.” Kiemelte, hogy a Kerékpárosklub nagyon várja a folytatást, amivel kapcsolatban a következő hetekben kezdődnek egyeztetések a fővárossal.

A Kerékpárosklub észak-budai és Szentendrén és vidékén működő csoportja a túra előtt „Bebiciklizés” néven szervezett oktatóprogramot, melyen gyakorlott kerékpározók mutatták meg a jellemző közlekedési szituációkat frissen kerékpárra váltóknak.

Mi az a Happy Mass?

Happy Mass 11 éve indult bringasávavatási hagyomány. Először 2009-ben rendeztünk ilyet a Thököly úton, majd 2011-ben a Kiskörút befejezésekor, 2012-ben az Andrássy úton, 2017-ben a Bartók Béla belső szakaszán, 2020 szeptemberében a Nagykörúton majd Budapest és Szentendre között avattunk együtt bringasávokat.

Képek forrása: Magyar Kerékpárosklub

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás