A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Két év szünet után idén nyáron újra vadásznak közönséges barázdásbálnára Izlandon. Az északi szigetország egyetlen, barázdásbálnára is vadászó halászati vállalata, a Hvalur Hf közölte, hogy a második legnagyobb bálnafaj 191 példányának elejtésére kapott engedélyt, beleértve az elmúlt két évről megmaradt kvótákat is.

A külföldi tiltakozások ellenére Izland nem tartja magát az 1986-os nemzetközi bálnavadászati moratóriumhoz, a barázdásbálnán kívül csukabálna kereskedelmi célú vadászatát is engedélyezi. A csukabálna a legkisebb a hét nagy bálnafaj közül, legfeljebb 11 méteresre és 8 tonnásra nő meg. A közönséges barázdásbálna, a Balaenoptera physalus 24 méteresre és 45-64 tonnásra is megnőhet.

A Hvalur Hf az elmúlt két évben csak azért nem vadászott barázdásbálnára, mert akadályok tornyosultak a fő exportpiacán, Japánban történő értékesítés előtt. A cég vezetője azt mondta a Morgunbladid című lapnak, hogy reményei szerint idén már nem lesz akadálya a japán exportnak.

A vadászat június 10-én indul – közölte a cég elnök-vezérigazgatója, Kristjan Loftsson. A halászati vállalat közölte, a vadászati szünet elmúlt két évében kutatásokat kezdett az Izlandi Innovációs Központtal és az Izlandi Egyetemmel közösen arról, hogy miként lehet kivonni a barázdás bálna húsából táplálékkiegészítőt a vérszegénység kezelésére, és miként lehet felhasználni orvosi célokra a barázdás bálnából nyert zselatint.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás