A rovat kizárólagos támogatója

A cseh törvényhozás kőkemény döntéssel elhajtotta a Dukovanyban lévő atomerőmű bővítése iránt érdeklődő orosz és kínai cégeket, pedig az üzemelő erőmű hasonlít a paksihoz.

A cseh szenátus felszólította a kormányt, hogy zárja ki a Dokovanyban lévő atomerőmű bővítéséből az orosz és a kínai vállalatokat – tudósított a Radio Praha. Az törvényhozók nemzetbiztonsági megfontolásokat hoztak fel döntésük indolkására. E szerint a prágai parlament felsőháza nem kívánatosnak tartja olyan cégek részvételét a projektben, amelyek ellenségesek a NATO-val és egyes állampolgáraikkal szemben EU-s szankciók vannak érvényben.

A nyár elején, júniusban először a szenátus illetékes bizottsága fogalmazta meg, hogy ki kellene hagyni a bővítésből az orosz Roszatomot, amely a paksi atomerőmű bővítéséért felelős, illetve a kínai CGN-t. A prágai kormány 2019-ben fogadta az erőmű legalább egy reaktorának cseréjéről szóló tervet.

A jelenleg üzemelő négy egységet az 1980-as években telepítették, technológiájuk és áramtermelő kapacitásuk hasonlít ahhoz, ami Magyarországon üzemel Pakson. Üzemidejük azonban 2035 és 2037 kötött lejár, ezért Prága azt szeretné, hogy részben helyettesítsék a régi reaktorokat. Ehhez olyan pénzügyi modellt dolgoztak, ki, amely a beruházáshoz szükséges forrás megtérülésére állami garanciát, azaz viszonylag kedvező állami finanszírozású hitelt biztosítana, ám az üzemi költségeket vagy a piacinál magasabb áramárat nem támogatnák. Via napi.hu

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás