Hirdetés

Péntek reggelenként biciklis, hátizsákos gyerekek indulnak iskolába Barcelona Eixample nevű városrészében, miután alig egy hónapja öt spanyol család úgy döntött, kísérleti jelleggel kerékpárral mennek a gyerekeikkel iskolába, írta a 444.hu.

A bicíbus (vagyis bicajbusz) ugyanazon az elven működik, mint az iskolabuszok: van három megálló, ahol csatlakozni, illetve leválni lehet, és az útvonal három nagy iskolát érint. A szervezők minden héten közzéteszik az útvonalat és a csatlakozási pontokat. Legutóbb már százhúsz biciklin százötvenen – gyerek és szüleik – alkottak konvojt. A kezdeményezés olyan gyorsan olyan népszerűvé vált, hogy ugyan a városvezetés eredetileg csak két hétre rendelte el, hogy a helyi rendőrség, a Guardià Urbana biztosítsa a bicikliseket, a lakosok kikövetelték a folytatást. Így most a karácsonyi szünetig marad a bicajbusz mellett a rendőri kíséret, decemberben pedig egyeztet a program folytatásáról a városi tanács.

A közösség legfőbb célja, hogy ebben a barcelonai városrészben is legyenek „iskolabarátak” a sávok, amelyek megfelelően le vannak választva az autóforgalomtól, hogy a 3-7 éves gyerekek is biztonságosan közlekedhessenek kerékpárral.

Barcelonában 12 éven aluli gyereket kísérve a járdán is lehet biciklizni. Mivel azonban ez a város legsűrűbben lakott negyede, és a járdák is zsúfoltak, ez nem lehet megoldás. Ha többen közlekednének kerékpárral az iskolába, akkor csökkenne az autóforgalom a reggeli csúcsidőben, vele együtt a zajterhelés és az iskolák körüli légszennyezés is.

„Ha egy ötéves el tud kerekezni az iskolába, akkor bárki más is képes rá. Ha a lakosság biciklivel járna, egészségesebb és csendesebb lenne a város, ahol összességében jobb élni” – mondta Mirela Boix az NPR-nak távlati terveikről. Ráadásul a bicajbusszal nem kellene minden gyereket a szülőjének kísérnie, jó kezekben tudhatnák őket, és többet is mozognának a gyerekek.
Részletek a 444.hu-n >>>

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás