A rovat kizárólagos támogatója

Tegnap a Waterloo-hidat is megszállták a Kihalás Forradalmárai. Transzparensükön, a kép bal szélén a kihalást jelző szimbólum, lázadásuk jelképe látható. Ma a metrót készülnek megszállni a londoni klímalázadók. Az emberiség háza nemsokára összeomlik – cselekvésre sürgetett a 16 éves svéd aktivista az Európai Parlamentben.

Ma is folytatni készülnek akcióikat a magukat a Kihalás Forradalmának nevező környezetvédő tüntetők Londonban. Az elmúlt két napban utakat zártak le, ezzel a londoni rendőrség szerint “komoly fennakadásokat” okoztak, melyek legalább félmillió ember életét érintették az elmúlt két napban.
Kihalás Forradalmárai London demó kép: Alberto Pezzali NurPhoto

Tegnap a hatóságok száznál is több tüntetőt vettek őrizetbe, de ez nem szegte kedvüket. Most azzal fenyegetőznek, hogy ma a metró és a vasutak forgalmát fogják megzavarni.  A The Guardian szerint: “Őszintén nem ezt akarjuk, de a kormányzat tétlensége a szükséghelyzetben nem hagy más választást” – mondta szóvivőjük.  Sadiq Khan, London polgármestere erre azzal reagált, hogy bár a tüntetőkhöz hasonlóan ő maga is úgy véli, hogy sürgős lépésekre van szükség a klímaváltozás elleni küzdelemben, a metróközlekedés megzavarása “rendkívül aggasztja”. “Azzal, hogy a közösségi közlekedést támadják, pont az ügynek ártanak, egyben veszélyeztetik a londoniak biztonságát” – írta közleményében. Via 444.


Száznál több környezetvédelmi tiltakozót vettek őrizetbe Londonban, folytatódnak a demonstrációk.

Kétszáznál több környezetvédelmi tiltakozót vett őrizetbe a londoni rendőrség a brit fővárosban második napja tartó demonstrációk helyszínein – tudósított az MTI. A demonstrációk százezreket érintő, komoly fennakadásokat okoznak a londoni tömegközlekedésben. A Scotland Yard kedd esti tájékoztatása szerint eddig 209 tüntetőt állítottak elő, elsősorban rendbontás és szándékos károkozás gyanújával. A rendőrség közölte, hogy várakozása szerint a megmozdulások a következő hetekben is folytatódnak. Az Extinction Rebellion nevű kampánycsoport London legforgalmasabb főútvonalain és hídjain próbálja megbénítani a közlekedést. Aktivistái letáboroztak más helyszínek mellett a Waterloo hídon, a két leghíresebb bevásárlóutca, a Regent Street és az Oxford Street találkozásában lévő Oxford Circus forgalmi csomópontban, valamint a parlament épületegyüttese előtti téren.
A tüntetők egy csoportja még hétfőn felmászott a Shell energiaipari óriáscég londoni irodaépületére, amely a híres londoni óriáskerék, a London Eye mögött emelkedik, és több ablakát betörték. A demonstráció London több negyedében jelentős forgalmi fennakadásokat okoz.
A Scotland Yard tegnap esti beszámolója szerint eddig 55 autóbuszjáratot kellett leállítani, és ez önmagában 500 ezer ember utazását érintette. A rendőrség tegnap este, a további súlyos fennakadások megelőzése végett elrendelte, hogy a tüntetők a két legforgalmasabb helyszínről, a Waterloo hídról és az Oxford Circus környékéről vonuljanak át az Oxford Street és a Park Lane csomópontjában álló Marble Arch emlékműhöz, ahol nem akadályozzák a forgalmat, és ott folytassák a demonstrációt. A kedden őrizetbe vett tiltakozók nagy többségét azért állították elő, mert erre nem voltak hajlandók.

A Scotland Yard közleménye szerint meg kell találni a megfelelő egyensúlyt a békés tiltakozáshoz fűződő jog érvényesítése és a helyi közösségeknek okozott fennakadások minimálisra szorításának követelménye között. Az Extinction Rebellion olyan törvényeket követel, amelyek alapján 2025-ig zéróra csökkenne Nagy-Britanniában a globális felmelegedést okozó szennyezőanyagok kibocsátása. A csoport április 29-ig tervezi akciósorozatának folytatását. A brit üzleti, energiaügyi és iparstratégiai minisztérium szóvivője a BBC-nek küldött keddi nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a kormány megérti és osztja az éghajlatváltozás elleni fellépésért küzdők “szenvedélyes elkötelezettségét”. A tárca adatai szerint Nagy-Britanniában 1990 óta 44 százalékkal csökkent a károsanyag-kibocsátás. A minisztériumi szóvivő hozzátette: a kormány célja is az, hogy a brit gazdaág nettó károsanyag-kibocsátása zéróra csökkenjen, és ennek elérése érdekében független környezetvédelmi szakértők bevonásával már folynak az egyeztetések.


Az emberiség háza nemsokára összeomlik – cselekvésre sürgetett a 16 éves svéd aktivista az Európai Parlamentben

A ház összeomlóban van, miközben semmi nem történik – e köré a kép köré építette fel beszédét Greta Thunberg, a mindössze 16 éves svéd környezetvédelmi aktivista, aki tegnap látogatást tett az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén, majd délután beszédet mondott az EP környezetvédelmi Bizottsága előtt.
Nyár óta Greta Thunberg, 16 éves – egyébként Asperger-szindrómás – svéd diáklány minden pénteken iskola helyett a stockholmi parlament elé vonul, és így követel határozottabb fellépést a klímaváltozás ellen. Tavaly év végén az ENSZ klímakonferenciáján is felszólalt. Thunberg példája nemzetközi mozgalmat indított el, tömegmozgalommá nőtte ki magát.
A Fridays for Future nevű mozgalom magyar résztvevőinek tüntetéseiről a Mércén is beszámoltunk. Thunberg aktualitást is csempészett felszólalásába azzal, hogy a két napja lángra kapó, és tetőszerkezete egy részét elveszítő Notre Dame székesegyház példáján keresztül szemléltette a Föld klímájának helyzetét: azt mondta, a mi házunk is éppen összeomlóban van, a világ vezetőinek ezért cselekednie kell, és menteni, ami menthető.
A beszéd teljes hosszában megtekinthető magyar nyelvű szinkrontolmácsolással az alábbi videón:

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek