A rovat kizárólagos támogatója

2001. évi tevékenységéről.
Gyulai Iván, Máray Géza, Móra Veronika, dr. Vida Gábor

A Géntechnológiai Bizottság az elmúlt évben jogszabályi felhatalmazásának megfelelően, változatlan tagsággal, folyamatosan működött. Az év folyamán 7 ülésre került sor.

A Bizottság az év első ülésén elfogadta működési szabályzatát, amit a Géntechnológiai Hatóság is jóváhagyott. Ugyanekkor újraválasztotta tisztségviselőit is. A szavazás eredményeképpen újabb két éves időtartamra Venetianer Pál lett a Bizottság elnöke, Móra Veronika pedig titkára.

A bizottsági munka legnagyobb részét továbbra is a földművelésügyi géntechnológiai hatósághoz beérkezett, géntechnológiával módosított növények kísérleti kibocsátására vonatkozó engedélyek véleményezése jelentette. 2001. évben 13 szántóföldi kibocsátási engedélykérelem és 3 ökológiai hatástanulmány célú engedélykérelem érkezett. Ezek mellett egy emberi génekkel(!) módosított árpa esetében a döntést további információk beszolgáltatásáig elhalasztotta.
Az 2001. évben genetikailag módosított szervezetekkel végzett kísérletek 15, az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet által ellenőrzött helyszínen, összesen 12,5 hektáron zajlottak. A kibocsátások többsége kukoricára vonatkozott, egy-egy (kutatóintézeti) kísérlet folyt még tavaszi búzával, burgonyával és dohánnyal.
A fent engedélyezett kibocsátások egy kivitelével (MTA Mezőgazdasági Kutatóintézet, búza) a korábban már megkezdett kísérletek meghosszabbítását jelentették, vagyis 2001-ben folytatódott a korábbi tendencia. A biotechnológiai cégek ezek szerint vagy már minden, Magyarországon forgalmazni kívánt fajtájukra engedélyt kértek, vagy az eljárás bonyolultsága és a helyzet bizonytalansága miatt várakozó álláspontra helyezkedtek. A fajtajelöltek közül csak egy került a forgalmazást megelőző hivatalos fajtaminősítési eljárásba (Pioneer Hi-Bred kukorica), a többi esetben további előkísérletek illetve tudományos célú vizsgálatok történtek, ami szintén a folyamat lassulására utal.
A géntechnológiai hatóság az engedélyeket minden esetben a Bizottság véleményére tekintettel, annak figyelembe vételével adta meg. A géntechnológiai hatóság határozatait a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium hivatalos lapjában, a Földművelésügyi értesítőben, valamint a magyarországi kibocsátásokra vonatkozó adatokat a Gödöllői Biotechnológiai Kutató Központ honlapján folyamatosan közzétette.
A kibocsátási helyszínek ellenőrzése az általános rendelkezéseket tartalmazó szempontrendszer, valamint az egyes kísérletekre vonatkozó speciális intézkedéseket tartalmazó leíróív együttes figyelembe vételével történt. A hatósági ellenőrzés a transzgén megszökésének, kereskedelmi forgalomba kerülésének megakadályozására, ill. határozatokban foglalt korlátozó intézkedések betartására irányultak, a kísérletek elrendezésére és értékelésére nem terjedtek ki. Az OMMI 3 kísérleti helyszínen tapasztalt szabálytalanságot. Ezek jellemzően az előírt izolációs távolságon belül történő kukoricavetéssel függtek össze.

Miután a hatóság arra vonatkozó jelzéseket kapott, hogy független laboratóriumok magyarországi takarmányokban genetikai módosításra utaló jeleket találtak, az FVM Mezőgazdasági Főosztálya határozatban elrendelte az összes kukorica kísérlet lecímerezését, ami alól- a másodfokú eljárásban- felmentést adott nemesítő a Kiskun Kutató Központ, az ökológiai hatástanulmányt végző az ÖKO Rt., a SZIE Növényvédelmi Tanszéke és az OMMI részére, mivel a virágzás ezeknél a kísérlet lényegi részét képezte.

Géntechnológiai kutatási tevékenység bejelentésével kapcsolatban 2001. évben 2 kérelem érkezett. A Debreceni Egyetem Genetikai és Molekuláris Biológiai Tanszéke valamint az MTA Növényvédelmi Kutatóintézete kapott engedélyt géntechnológiai módosításokat végző laboratóriumok működtetésére. Genetikailag módosított kukorica hibrid laboratóriumi vizsgálatára kapott engedélyt a Veszprémi Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar Növényvédelmi Intézete.

A 2001. évben a Bizottság az engedélyek véleményezése mellett még az alábbiakban felsorolt munkát végezte:
– Véleményezte a Gazdasági Minisztérium végrehajtási rendeletének tervezetét (ami várhatóan 2002-ben lép életbe), illetve az FVM Mezőgazdasági Főosztály rendelettervezetét az import vetőmagvak és növényi szaporítóanyagok géntechnológiai módosítástól való mentességének ellenőrzésére.
– Megvitatta az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet előterjesztését a 2001. évben géntechnológiával módosított növényfajtákkal végzendő hivatalos állami fajtakísérletek metodikájáról. Intézkedési tervet javasolt az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet felé a 2001. évben hatósági ellenőrzés kapcsán feltárt módosító gének elterjedésének, illetve forgalomba kerülésének megakadályozására. Az OMMI 400 “hagyományos” kukoricafajta és fajtajelölt vizsgálata során egy jelölt esetében több mint egyharmad arányban talált idegen gént. A Bizottság határozatában a tétel megsemmisítése és a felelős megbírságolása mellett foglalt állást, valamint felszólította az FVM- et sajtközlemény közzétételére.
Mindezek mellett a Bizottság egyes speciális témakörökben meghallgatta Makay Györgyöt, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének ügyvezető igazgatóját és Dr. Olasz Ferencet, a Mezőgazdasági Biotechnológiai Központ GMO Analitikai Laboratóriumának vezetőjét, valamint a kibocsátások ökológiai szempontrendszerével kapcsolatban írásos véleményt kért és kapott a Magyar Tudományos Akadémia Természetvédelmi és Zoológiai Bizottságaitól.

A Bizottság egy munkabizottságot is létrehozott, amelyben a mozgalom képviselői közül Máray Gáza és Móra Veronika vett részt. Ez az albizottság a kibocsátások kapcsán a biztonsági előírások betartásával kapcsolatos tapasztalatok összegzése révén, a feltárt szabálytalanságok, hiányosságok alapján a intézkedési javaslatot készít a Bizottság ill. a hatóság felé (pl. korlátozó intézkedések szigorítása, módosítása, bírság kiszabása stb.).
Áttekinti a géntechnológiai tevékenységet végző laboratóriumok biztonsági előírásaival kapcsolatban a nemzetközi szabályozási rendszert ill., javaslatot készít az adaptálási lehetőségekre.
Javaslatot tesz a Bizottság elé kerülő fajtaminősítési szempontokra és módszertanra vonatkozóan, valamint kiegészíti azt a speciálisan a nemesítési munka során követendő előírásokkal, különös tekintettel a tenyészkertben történő kísérletezés feltételeinek meghatározására. Kidolgozza a nyomonkövetésre vonatkozó szempontrendszereket az ősszel kialakításra kerülő új EU szabályozás alapján.

A Bizottság előreláthatóan a 2002 évben is folytatja munkáját. Olyan nagy horderejű ügyek megvitatása is várható, mint a hagyományos vetőmagokban elfogadható genetikai szennyezés mértéke, illetve a módosított élőlények kibocsátásra vonatkozó moratórium lehetősége.

Budapest, 2002 január 30.

Móra Veronika

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás