A rovat kizárólagos támogatója

Együttműködési megállapodást írt alá a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Természettudományi Múzeum. “Az év emlőse a denevér” megmentése és népszerűsítése érdekében többek között meseíró, klipkészítő és képzőművészeti pályázatot, valamint denevérbarát épület programot hirdet az FM most elindított éves tematikus programsorozata.

A Földművelésügyi Minisztérium Vadonleső programja és a Magyar Természettudományi Múzeum több szakmai támogató szervezettel közösen valósítja meg Az év emlőse: a denevér! című egész éves tematikus programot. Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkár a programot beharangozó tegnapi sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon 28 denevérfaj él, mindegyikük védett vagy fokozottan védett. Hangsúlyozta, hogy ezek a kisemlősök nagyon érzékenyek az élőhelyüket érintő környezeti változásokra: az emberi tevékenység hatására táplálkozási területeik leszűkültek, emellett a rovarirtó szerek használata is jelentős károkat okozott az állományaikban. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az évszázados babonák és hagyományok miatt a denevérek megítélése rossz a társadalomban.

Az állat népszerűsítése és védelme érdekében a Természetvédelem Nagykövete címet viselő kortárs írók és költők közreműködésével országos meseíró pályázatot hirdetnek a kisebb gyerekeknek, a kamaszokat pedig népszerű popzenekarok bevonásával szólítják meg a programban. Emellett a denevérkolóniák által használt épületek denevérbarát kialakításának népszerűsítését is célul tűzték az idén. A Vadonleső Program által 2014ben indított Év emlőse kezdeményezés célja az adott évben kiválasztott faj népszerűsítése, társadalmi elfogadottságának segítése. Emlékeztetett arra, hogy tavaly kortárs költők vállaltak szerepet a programban: az év emlősének választott ürgéről tizenegy vers született. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az állami természetvédelem munkája elképzelhetetlen az önkéntesek bevonása nélkül. "Kifejezetten olyan tevékenység, ahol az állami erőfeszítés önmagában mindig kevés, mivel egy szélesebb bázisra kell építenünk, ezért szükségünk van a civilek és az önkéntesek szerepvállalására is" – hangsúlyozta Rácz András.

Bakó Botond, a Vadonleső program munkatársa elmondta: a 2009-ben indított program honlapját évente 35-40 ezren keresik fel, évente csaknem 3000 körüli elterjedési adatot töltenek fel a programban szereplő állat- és növényfajok előfordulásáról. A program célja hazánk környezeti állapotának nyomon követése a védett, fokozattan védett vagy veszélyeztetett fajok esetében. A civilek által feltöltött adatok segítséget nyújtanak egy-egy faj megőrzésében – hangsúlyozta.

Rácz András és Korsós Zoltán kézfogása  Fotó: Pelsőczy Csaba

Az idén a nemzeti parkok szervezésében a tematikus programsorozat keretében denevérgyűrűző bemutatókat tartanak, de lesz denevérfesztivál, denevérek napja és többnapos denevérgála is. Az eseményen a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Természettudományi Múzeum képviselői együttműködési megállapodást is kötöttek. Korsós Zoltán, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója kiemelte: a múzeum 200 éves története során több ponton kapcsolódott a hazai természetvédelmi törekvésekhez, adatokkal és dolgozóinak szakértelmével segítette az állami természetvédelem céljainak megvalósulását.
A Vadonleső Program FB oldala >>>

A témában megszólalt  a múzeum főigazgató-helyettese, Csorba Gábor  a 90.9 Jazzy rádió  április 6-i Zöld iránytű c. műsorában, melyet itt hallgathatnak meg >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás