A rovat kizárólagos támogatója

Körülbelül egy hete gyakorlaton vettem részt a Debreceni Nagyerdő még külső részének mondható területén. Belépéskor találkoztam az ilyenkor általában kint lévő természetvédelmi terület feliratú táblával. Láttam én már ennél rosszabb állapotban lévő helyeket is, azonban úgy gondoltam, hogy Magyarország második legnagyobb városában azért ezekre a dolgokra odafigyelnek.

Mivel eddigi tanulmányaim során ezen a területen nem jártam mondogattam magamban nagyon helyes dolog és végre sétálgathatok majd egy tiszta erdőben. Befelé haladva azonban szavaim és gondolataim semmivé váltak. Ahogy egyre jobban haladtunk beljebb olyan szintű mocsokkal találkoztam, hogy nem hittem el. Láttam én már ennél rosszabb állapotban lévő helyeket is, azonban úgy gondoltam, hogy Magyarország második legnagyobb városában azért ezekre a dolgokra odafigyelnek. Azonban úgy látom egy új stadion felépítése fontosabb a vezetés számára, mint a természetvédelem. Ilyen szinten azonban nem akarok belefolyni nem debreceni polgárként a dolgokba és ez nem is az én dolgom. Inkább nézzük milyen tapasztalatokat gyűjtöttem röpke másfél óra leforgása alatt. Leírom milyen mocsokkal is találkoztam ez idő alatt.

Elsősorban meg kell említeni az, hogy ennek milyen okai lehetnek. A legnagyobb gond az, hogy a debreceni hajléktalanok nagy része a Nagyerdőben lakik. Ez pedig értelemszerűen nagy mocsokkal jár. Nem akarok még egyet belerúgni ezen szerencsétlen emberekbe azonban ezt a témát sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Nagyon sok olyan szeméttel találkoztam amely ezen jelenségre utal. Ilyenek például az elhagyott pokrócok, alkoholos italok üvegei, flakonjai és rohadt étel maradványok. Én elhiszem azt, hogy ezeknek az embereknek milyen nehéz, azonban nem ez a módja, hogy tudassák az emberekkel a gondjukat. Bár én sem vagyok naiv nem is ez a céljuk vele. Ennek a problémának a megoldása pedig nem csak a természetvédők dolga. A politikának végre észre kellene vennie, hogy ez így nem mehet tovább. Na de ebből elég ennyi.

Debreceni Nagy(szemét)erdő Debreceni Nagy(szemét)erdő    galériához katt a képre!

Azonban nemcsak a hajléktalanok szemete található meg a Nagyerdőben. Az egyszerű polgárok is sokan kijárnak sétálni, futni vagy kirándulni egyet és bizony ezen emberek közül sem mindenki adja vissza azt a természetnek, amit ő a kirándulás alatt nyújt nekik. Rengeteg üdítős flakon, papírhulladék, cigarettacsikk… stb. található az erdőn belül. Ez viszont már az emberi intelligencia kérdése. Ha én elmegyek kirándulni bárhová még legyen az egy város akkor is viszek magammal egy olyan zacskót amibe az általam és társaim által termelt szemetet belerakom. Nem hinném, hogy ez akkora teher lenne bárki számára.

Az egyik legnagyobb probléma pedig a „szexuális hulladékok” kérdése. Ilyen téren is borzasztó a helyzet, hiszen nem egy vagy kettő eldobott koton gumit és a mellé járó zsebkendőt láttam eldobva az erdő területén nem is olyan mélyen bent. Szerintem ez vegyes, nemcsak a kliensüket az erdőbe hordó prostituáltak szemete, hanem az egyszerű polgárok szemete is. Nincs is semmi probléma azzal ha valaki a természetben szeretné szerelmét kimutatni ilyen módon, azonban azt a szemetet nem kellene ott hagyni. Nem is csak a természetre, de az állatokra és emberekre is súlyos fertőzésekkel járhat az ilyen fajta szemét.

Zárásként megemlíteném azt, hogy mint köztudott a Debreceni Nagyerdő Magyarország első természetvédelmi területe (1939), és a NATURA 2000 része. Ezek okán is borzasztó, hogy milyen állapotok uralkodnak. Nem is húznám tovább csak egy kérdést tennék fel.
HOL VANNAK A TERMÉSZETŐRÖK?

Fabu Kristóf
egyetemi földrajz (környezetföldrajz) szakos hallgató

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás