A rovat kizárólagos támogatója

Az LMP szerint a vidékfejlesztési miniszter írásbeli kérdésükre adott válaszában gyakorlatilag megerősítette az Aggteleki Nemzeti Park foglalkoztatási visszásságairól szóló sajtóhíreket. Az ellenzéki párt felszólítja a kormányt, hogy hagyjon fel a természet- és környezetvédelem kivéreztetésével.

Az LMP szerint a kormánynak sürgősen fel kell lépnie az ország egyik legfontosabb természeti értékét kezelő nemzeti parkban kialakult méltatlan állapotok ellen – írta Szél Bernadett. A Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság tagja emlékeztetett rá, sajtóhírek szerint a nemzeti park a szakapparátus egy részét – így a barlangi túravezetőket – közmunkásként foglalkoztatja, másrészt mivel elfogyott az erre szánt keret, az érintetteket leépítette, emiatt előre leszervezett csoportos túrák is elmaradtak.

Válaszában a miniszter megerősítette: 2013-ban átlagosan 100-110 főt alkalmaztak közfoglalkoztatottként, ám augusztus 31-én elküldték őket, igaz, egy részüket, 53 embert szeptember 6-tól ismét fölvettek közmunkára. Arra nem tért ki a miniszter, hogy több barlangot be kellett zárni a közmunkások elküldése miatt, és mivel a közmunkás túravezetők általában nem rendelkeznek idegennyelv-tudással, ezért az idegenforgalmi attrakciónak számító Aggteleken rendszeresen kell lemondani előre bejelentett külföldi csoportokat. Az is kimaradt a válaszból, hogy miközben a pénzhiány miatt nincs elég erdőmérnök, az ANP-nek kell saját forrásaiból egy számára profilidegen tevékenységről, a hucul ménes fenntartásáról gondoskodnia.

Az LMP szerint ismét bebizonyosodott, hogy az Orbán-kormányban a környezet- és természetvédelemnek nincs megfelelő képviselete. Az ellenzéki párt felszólítja a kormányt, hogy hagyjon fel a természet- és környezetvédelem kivéreztetésével, a megszorítások idején is biztosítsa a szükséges forrásokat a kiemelt természeti kincsek megőrzésére, ne kezelje napszámosként a kiszolgáltatott közfoglalkoztatottakat! – írta Szél Bernadett.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek