Hirdetés

Fellendülhet a brit halászat, miután január elsejétől hatályba lép az EU és az Egyesült Királyság között a brexitet követő szabadkereskedelmi egyezmény. A brexit-tárgyalások egyik neuralgikus pontja a halászati jogok voltak, a következő években a brit vizeken nagyobb arányban maradhat hal a brit halászok hálójában.

“Húsz-harminc-negyven doboz tengeri sügért adhatunk el, a többit vissza kell dobnunk. Ez a mesterségünk halála igazából” – mondja Simon Driver brit halász.
Simon Driver és apja, Dave devoni halászok. A tengerparti településeken rengeteg vállalkozó él ebből, a szektorban dolgozók aránya azonban negyven év alatt a felére csökkent. Elsősorban az uniós szabályozás korlátozásai miatt.

“Az unió a brit vizeken fogott halállomány nagy részét lefölözi. A 75 százalékát. A kvóta alapján én havonta 30 kiló tőkehalat foghatok ki. A franciák havonta egy tonnát. Vissza kell dobnunk a halakat. Inkább oda kéne adni őket jótékonyságra, de nem tehetjük” – panaszkodik Dave Driver, a Girl Debra hajó kapitánya.

A brexit előtti szabályozás alapján az EU területéről érkező halászhajók nyolcszor annyi halat foghatnak a brit vizeken, mint amennyit brit halászok az EU vizein. Így talán érthető, hogy a szigetország tengerparti településein miért szavaztak egykor tömegesen a brexitre.

“Az itt fogott és a brixhami piacon eladott összes halmennyiség 70 százalékát európaiak vásárolják fel. Azt gondolhatnánk, hogy sokan aggódnak emiatt. De sokan most változást várnak” – magyarázza Luke Hanrahan, az Euronews tudósítója.

“Izgatottak vagyunk. Hiszen újra nagy tételben halászhatunk a saját vizeinken. Nem korlátoznak majd minket az EU vezetői, bürokratái. Visszavehetjük a saját területünket” – mondja James Walsh brixhami halárus.

Az EU és az Egyesült Királyság között kialkudott egyezség értelmében 25 százalékkal kevesebb halat foghatnak uniós halászhajók a brit vizeken. Ezt egy átmeneti, öt és fél évig tartó időszakban fokozatosan vezetik be, vagyis 2026-ra áll be az új állapot: akkor nyeri vissza az Egyesült Királyság a teljes szuverenitását saját felségvizei fölött.

“Szerintem még lesz itt fennakadás. Azt sem tudta előre senki, milyen nehéz lesz megkötni a megállapodást az Európai Unióval” – vélekedik Drew McLeod brit halász.

A brit tengerparti településeken sokan támogatták a szigetország kiválását az EU-ból, most azonban, a kilépés megvalósulásával az ünneplés elmaradt. Túl sok ahhoz a bizonytalanság.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás