Hirdetés
greenfo/MTI

Az Európai Bizottságnak nem áll módjában előzetesen megakadályozni a verespataki ciános aranybányászati beruházást, de ha azt megvalósítják, folyamatosan figyelni fogja az esetleges környezetkárosítást – jelentette ki az Európai Bizottság környezetvédelmi szóvivője.

Joe Hennon megerősítette, hogy Janez Potocnik környezetvédelmi biztos az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésének margóján megbeszélést folytatott Tőkés László EP-alelnökkel a témáról. Az erdélyi képviselő közleményt adott ki találkozóról, amelyben emlékeztetett arra, hogy Áder János (Fidesz) és az ő kezdeményezésére, tavaly májusban az Európai Parlament elsöprő többséggel határozatot szavazott meg, amely a ciánalapú bányászat általános tilalmának elrendelését indítványozta az Európai Bizottságnál. A határozat azonban nem bír kötelező erővel a bizottságra, mely azóta sem szerzett érvényt az európai törvényhozás ajánlásainak.

Potocnik szóvivője megerősítette, hogy az uniós tagországoknak teljesíteniük kell a vonatkozó uniós előírásokban foglaltakat, de ezen túlmenően a bizottságnak nem áll módjában megakadályozni az egyes beruházásokat. Az előírások között szerepel a ciánszint engedélyezett maximális mértéke (amely Brüsszel szerint kellően alacsony ahhoz, hogy garantálja a katasztrófák elkerülését, ha betartják) és a beruházókra az esetleges károkozás megtérítése érdekében kirótt pénzügyi garancia biztosítása is. A román kormány ugyanakkor saját hatáskörben megtilthatná a cián használatát – tette hozzá a szóvivő.
A ciános technológia betiltásáról általánosságban beszélve Hennon azt mondta: a bizottság azt egyelőre nem tartja időszerűnek, mert nincs igazán használható technológiai alternatíva.

Kijelentette: ha a bizottság később megállapítja, hogy az uniós jogszabályban szereplő előírásokat nem tartják be, akkor már felléphet a környezetszennyezés ellen, például jogsértési eljárás indításával. Brüsszel folyamatosan figyelni fogja a helyzetet – szögezte le.
A közlemény szerint a strasbourgi találkozón Tőkés László "a megelőzőleg teljességgel előreláthatatlan csernobili atom-, tiszai cián- és kolontári vörösiszap-szerencsétlenségek elrettentő példájával érvelt a ciánalapú bányászat európai szintű betiltása mellett, másfelől a japán atomerőmű-katasztrófa nyomán született németországi atomerőmű-tilalom példájának követését ajánlotta az Európai Bizottság számára". Emlékeztetett arra is, hogy "az Ad Astra Egyesület és a Rosia Montana Kulturális Alapítvány által az EP Petíciós Bizottságához benyújtott petíció kapcsán rámutatott arra, hogy a romániai közvélemény túlnyomó többsége, valamint a civil szervezetek sokasága, az egyházak és a tudományos világ élesen ellenzik a korrupció gyanúját is felvető bányavállalkozás tervét – az unió támogatása nélkül azonban nem képesek gátat vetni a gátlástalan és nyereségvágyó gazdasági és politikai bányalobbi előrenyomulásának".

Tőkés tájékoztatása szerint válaszában Potocnik "föltétlen rokonszenvéről biztosította a társadalmi közügy érdekében elkötelezetten kiálló civil szervezeteket és állampolgárokat, mindazáltal a legnagyobb sajnálattal tette nyilvánvalóvá, hogy az egyes tagországok egymással ütköző érdekei, másfelől pedig a tagállami kompetenciák elve alapján az Európai Bizottság nem képes és nem jogosult arra, hogy a bányászati ciántechnológiát általános érvénnyel betiltsa". "Egyet tehetnek – és ezt fokozatosan, lépésről-lépésre meg is teszik -, hogy az európai bányakitermelés olyan jogi szabályozási rendszerét hozzák létre, mely a lehető legbiztonságosabbá teszi a bányászatot, illetve minimálisra csökkenti a kitermelés veszélyeit és a szerencsétlenségek kockázatát" – derül ki a közleményből.

Potocnik Verespatakra vonatkozó konkrét válaszát az EP-alelnök úgy foglalta össze: egyrészt "semmiféle döntés vagy közbeavatkozás nem várható az Európai Bizottságtól; Verespatak sorsa otthon – Romániában – fog eldőlni, és kizárólagosan a hazai döntéshozók felelősségén múlik", másfelől "az EU illetékességi körébe kizárólag az európai szintű törvényi szabályozás tartozik, ennek életbe léptetése viszont szintén kifejezetten a tagországok egyéni felelőssége"; harmadrészt "abban biztosak lehetünk …, hogy az Európai Bizottság illetékes hatóságai az európai direktívák betartására szigorúan oda fognak figyelni".

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás