Hirdetés

Egy repülő felszálláskor másodpercenként 100 milliárd nagyon apró egészségkárosító részecskét bocsát ki A repterektől akár tíz kilométerre lakók is a mindennapi légszennyezés háromszorosának vannak kitéve, ha a városközpont irányába fúj a szél.

A repülőgépforgalom nagyban hozzájárul az éghajlatváltozáshoz, többek között azért is, mert rengeteg szén-dioxid jut emiatt a légkörbe. A reptereken is óriási a légszennyezés, az átlagnál sokkal nagyobb mennyiségű káros részecskének vannak kitéve az ott dolgozók és az utasok. Eddig azt gondoltuk, hogy a környéken élőkre ez nincs különösebb hatással. Egy tavalyi kutatás azonban megböbbentő eredményekkel cáfolta ezt.

Amszterdam repterén (Schipholban, ami Európában a negyedik legnagyobb forgalmú) megmérték, hány darab nagyon apró (100 nanométer vagy annál kisebb átmérőjű), egészségkárosító részecskét bocsát ki egy repülő felszálláskor. Ez a szám másodpercenként 100 milliárd (!). Ezeknek a részecskéknek a jelentős hányada olyan kicsi, hogy belélegezve akár a véráramba is bekerülhet, és így a szervezet minden zugába eljut, ott esetenként komoly elváltozást okozva. Az elsőre hihetetlennek tűnő adatokban az a fő újdonság, hogy kimutatták: a repterektől akár tíz kilométerre lakók is a mindennapi légszennyezés háromszorosának vannak kitéve, ha a városközpont irányába fúj a szél. Ez Amszterdamban és környékén több mint félmillió embert érint. Tavaly májusban Los Angelesben is végeztek hasonló kutatást, ott a reptér 16 kilométeres körzetében a távolabbi környék részecskeszennyezés-koncentrációjának a dupláját mérték. Ez azt jelenti, hogy az ott lakók több ilyen káros részecskét szívnak be a felszálló repülőgépekből, mint az ablakuk alatt elhaladó gépjárművekből..

Abstract Image

A hazai repülőtereken és környékükön tudomásunk szerint nem készültek ilyen vizsgálatok, de minden bizonnyal itt is komoly szennyeződést lehetne kimutatni- írta az atlatszo.hu

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás