A rovat kizárólagos támogatója

Tegnap megdőlt a közbringák eddigi bérlési csúcsa: majdnem 6000-szer béreltek Bubit. A közbringarendszer szeptember 8-ai elindulásának másnapján már több mint 5700-an kölcsönözték ki a biciklik egyikét, tegnap azonban már közel hatezren.

A ma is zajló autómentes hétvégén rengeteg érdeklődő látogatott ki az Andrássy útra, akik a számos kísérőprogram mellett a MOL Bubira is kíváncsiak voltak. Szombaton megdőlt a közbringák eddigi bérlési csúcsa: tegnap majdnem 6000-szer pattantak nyeregbe a felhasználók. Az autómentes hétvége ma is tart, ahol a kilátogatók többek között a BKK jóvoltából megismerhetik a közösségi közlekedés jelenét és jövőjét, gyermekprogramokon vehetnek részt, megkóstolhatják a Street Food Show és a Főzdefeszt finom ételeit és kézműves söreit, valamint a remek időben ismét az almazöld bringákra pattanhatnak, ha az autózás helyett környezettudatos közlekedési módot választanák.

Tegnap a legtöbben, 522-en este 6 és 7 óra között ültek fel a MOL Bubi biciklik valamelyikére, hogy éljenek a városi kerékpározás kényelmével és gyorsaságával, vagy kipróbálják azt. A közbringarendszer népszerű és sikeres, amit a több mint 3100 eladott bérlet és az 1900-at meghaladó, a MOL Bubi alkalmi kipróbálására lehetőséget nyújtó megvásárolt jegy is jól mutat. A felhasználók egy bérlés alkalmával átlagosan mintegy 20 percet bicikliznek. A népszerűség következtében már dolgozunk a közbringarendszer bővítésén, a meglévő hálózat sűrítésén.

A Mobilitási Hét keretében megrendezett autómentes hétvége ma is tart az ebből az alkalomból a közúti közlekedés elől lezárt Andrássy úton, ahol a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szervezésében a kilátogatók megismerkedhetnek a fővárosi közösségi közlekedés jelenével és jövőjével. A minden évben több százezer embert vonzó eseményen az idén több közösségi közlekedési szolgáltató is jelen van, a gyermekek kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, meseelőadásokat nézhetnek, megtanulhatják a KRESZ alapjait, beülhetnek a metrószimulátorba, a felnőttek pedig kipróbálhatják a MOL Bubit, behatóan megismerkedhetnek a BKK elmúlt évek során forgalomba állított égszínkék buszflottájával, a Street Food Show és a Főzdefeszt finom ételeit és kézműves söreit is megkóstolhatják, vagy felkereshetik az Utazó Olvasó buszát.

Csúszik a BuBi Csúszik a BuBi
A képre kattintva galéria nyílik.

Tudnivalók a MOL Bubi használatáról

A jegyek és bérletek érvényességi ideje alatt (mely 24 órától egy évig terjedhet, a jegy és bérlet típusától függően) a rendszer alkalmanként legfeljebb 30 perces időtartamban díjmentesen, korlátlan számban használható.
• 30 percet meghaladó folyamatos használat után használati díjat kell fizetni. A 30. perc után az egyre emelkedő használati díjjal arra ösztönözzük az ügyfeleket, hogy tegyék vissza a biciklit útjuk megtétele után, hogy más is használhassa; ne vigyék magukkal munkahelyükre, haza, moziba, étterembe stb. több órára,. A díjszabás részletei a molbubi.bkk.hu oldalon elérhetők.
• MOL Bubi bérlettel maximum 4 kerékpár bérelhető egyszerre, és nem kell kauciót fizetni.
• Egy jeggyel szintén egyszerre akár 4 kerékpár is elvihető, de ekkor kerékpáronként 25.000 Ft kauciót foglalunk az ügyfél bankszámláján, amit a jegy érvényességi idejének lejártával kap vissza a használati díjak levonásával csökkentett összegben.

A MOL Bubi közbringarendszer 76 gyűjtőállomáson 1100 jellegzetes színű, almazöld kerékpárral áll a bringázni vágyók rendelkezésére télen-nyáron, a nap 24 órájában. Az egymástól 300-500 méterre elhelyezett gyűjtőállomások a pesti oldalon a Nagykörúton és a Városligeten belül, Budán pedig a Vízivárosban, valamint a dél-budai egyetemi negyedben és a Margitszigeten találhatók. A közbringák egységes kinézetű, speciálisan a városi forgalomra tervezett, strapabíró kerékpárok. Olyan elemekből állnak, amelyek nem kompatibilisek más típusú kerékpárok alkatrészeivel, ezért ellopni nem érdemes őket. A MOL Bubi olyan látványos, innovatív megoldásokat is tartalmaz, mint például a gyűjtőállomások megújuló energiával, napelemmel történő működtetése vagy a nagyméretű érintőképernyővel felszerelt terminálok. A rendszer üzemeltetéséről a BKK által megbízott Közbringa Kft. gondoskodik, munkatársai folyamatosan ellenőrzik a gyűjtőállomásokat, hogy az igényekhez igazodva ott mindig kellő számú kerékpár és szabad férőhely legyen.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás