A rovat kizárólagos támogatója

Borián György nevéhez kötődik a Dráva-menti ökoturizmus kialakítása, a víziturizmus szervezése és működtetése. A Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársa 2012. október 24-én, 53 éves korában türelemmel viselt hosszú betegség után hunyt el.

Borián György 1959. július 14-én Budapesten született, végzettsége építőmérnök és mérnök-tanár. 1988-1999 között a Barcsi Dráva Völgye Középiskolában tanított, majd 1999-től a Környezetgazdálkodási Intézet Természetvédelmi Intézet, 2004-től a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársaként a Dráva-mente ökoturizmusával és idegenforgalmával foglalkozott.

Borián György nevéhez kötődik a Dráva-menti ökoturizmus kialakítása, ezen belül a drávai víziturizmus szabályozásának kidolgozása, a víziturizmus szervezése és működtetése.

Közreműködött a Drávatamási Természetismereti Oktatási Központ, valamint a drávaszentesi Dráva Kapu Bemutatóközpont működtetésében, aktívan részt vett pályázatok írásában és lebonyolításában, kiadványok és multimédiás anyagok szerkesztésében, természetismeretei módszertani anyagok kidolgozásában, tanösvények kialakításában és azok fenntartásában. A Green Pannónia Alapítvány titkáraként számos nemzetközi természetismereti módszertani programban is részt vett. Nagy szakértelemmel, lelkiismeretesen, élményszerűen adta át ismereteit szakvezetéseken és előadásokon egyaránt.

Kiemelkedő szakmai tudással és elhivatottsággal végezte feladatait. Segítőkész, empatikus, nagy munkabírású és kreatív munkatárstól búcsúzunk. Temetése 2012. november 17-én Veszprémben lesz.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek