A rovat kizárólagos támogatója
Édesapja – †Nechay Olivér (1913-1979) higiéniát tanított nekem Debrecenben, a növényvédelmi szakmérnökin. Ő, egyike volt a DDT hazai 1968-as betiltóinak. Magyarország először döntött így a bolygón. †Nagy Bálint (növényvédelmi ökonómia néven tanított nekem szakmai világlátást) helyetteseként figyelte nem is kevés szkepszissel a hazai agrokemizálást.

Nem gondolom véletlennek, hogy öt gyermeke közül kettő (Gábor és Erzsébet) is a természet- és környezetvédelem területén helyezkedett később el, és erősítették a környezetvédelmi tárcát. A DDT magyar történetét máig nem írta meg pontosan senki, pedig én Bálintot is faggattam erről. Gábor azt mondta nekem, hogy a házának a padlásán van egy doboz az apjától. Öreg koromban lehozom majd, és átnézem ígérte nekem. Fontos lenne – válaszoltam. Nem írt aztán arról, hogy mit talált. Sok sürgősen pótolandó feladatot hagyunk az utánunk következőknek. Bálint szerint †Nechay Olivér és †Cieleszky Vilmos vezető szerepet játszottak a DDT betiltásának ügyében. A megoldás valahol egy csöndben enyésző minisztériumi irattárban lehet, ahol 1967-1969 növényvédelmi anyagai vannak. Tartok tőle, hogy már késő a keresés; több, mint 50 év telt el.

Nechay Gábor 1967-ben, a Pest megyei Növényvédelmi Állomáson eltöltött pár hónap után került Vas megye tanakajdi Rágcsáló Laboratóriumába. Mezei pocokkal foglalkozott. Tolna megye fácánkerti Ökotoxikológiai Laboratórium volt a következő. Gábort később a réti sas, a parlagi vipera mellett a vidra is nagyon foglalkoztatta. †Nagy Bálint a növényvédelmi állomások biológiai laboratóriumhálózata mellé speciális laborhálózatot hozott létre, amelyek közül kettő is az ökotoxikológiai területén dolgozott. Ezek, az 1969-től a Kunffy-kastélyban települt, induláskor 24 fővel működő fácánkerti speciális labor (vad- és méhtoxikológia – vezetője sokáig Zaják Árpád) és 1974-ben a százhalombattai ’Temperált Vizű Halszaporító Gazdaság’épületében létrehozott Vízélettani Laboratórium voltak (vezetője †Pénzes Bethen). A speciális laborhálózat később fokozatosan épült le, mint a hazai növényvédelmi fejlesztőhálózat is.

Gábor 1980-tól az ’Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatalban’ dolgozott, amelyet a Költő utcai Jókai villában találhattunk. 1987. december 17-én, a Grósz-kormány idején Maróthy László miniszter vezetésével jött létre az ’önálló-közeli’ környezetvédelmi tárca, ami hol a vízüggyel, hol a területfejlesztéssel volt kapcsolt. Gábor 1988. január 1-től dolgozott a környezetvédelmi tárcánál, egészen a 2006-os végleges nyugdíjazásáig. 2010-ben az önálló környezetvédelmi minisztérium jogutóddal szűnt meg; Szabó Imre volt az utolsó miniszter. A jogutód tárca a Vidékfejlesztési Minisztérium (ma Agrárminisztérium) lett. Az elmúlt tíz év alatt a környezetvédelmi tevékenység erősen leépült.
Már Gábor fácánkerti munkáiról is hallottam. A Csongrád megyei Növényvédelmi Állomáson töltött négy évem során a falszomszédom Szántó János volt, aki a Biológiai Védekezés laboratóriumot vezette. Rajta keresztül a speciális laborhálózat hírei és gondjai elértek.

Gáborral való személyes találkozásunk még a Költő utcából való. Az Antall-kormány idején találkoztam vele a kőházban, és a Horn-kormány idején a faházban. Váltogatjuk a helyünket aszerint, hogy melyik oldal van nálunk kormányon – mondta mosolyogva nekem. Érzékelhetően nem érintette meg a hétköznapok abszurditása. Nekem a politika messze a szakmaiság után mutatkozik csak be.

Találkoztam Gáborral 1999-ben az ELTE előadótermében is, ahol Vida Gábornak köszönhetően Pusztai Árpád adott elő, aki ellen távollétével tüntettek a hazai akadémikusok. Vitára tőlük nem tellett. A géntechnológia szó elhangzásakor akkortájt már a kalapjukat dobálták, szkepszisről soha nem hallottak még. A Magyar Tudományos Akadémia ún. establishmentjére emlékezem így, de nem szeretném, ha úgy tűnne, hogy csak ilyen tagok voltak. Elnökként Vizi E. Szilveszter és Pálinkás József is beszélt velem ebben az ügyben és mindketten kiegyensúlyozott tudománypolitikai álláspontot képviseltek. Vajon ki vezényelte mégis a tudomány képviselőinek ezt a ’tornagyakorlatát’, amit máig nem igazolt vissza az Európai Unió mezőgazdasági gyakorlata? Nem felelőtlen lelkesedés volt az, hogy ’átalakítjuk az élővilágot, mert megtehetjük’. Azóta már az akkori hangadók is mást mondanak a transzgenikus fajtákról; most a génszerkesztésről mantrázzák ugyanazt a gyöngécske tartalmat.
Ma tudjuk, Árpád 1998-as figyelmeztetése, hogy könnyen válhat belőlünk ’tengeri malac’ máig belengi az Európai Unió GMO-politikáját. Nem a takarmányozás (GM-szója mindenhol kapható), hanem a nyílt GM-technológiának számító vetés területén, s ennek már környezetvédelmi okai vannak (génelszabadulás, génszennyezés).Gábor az 1999. április 26-ai ülésen is részt vett és egyéni gondolatait ott helyben közreadta. Nem volt feltétel nélkül lelkesedő, de totálisan elutasító sem.

2000-ben találkoztam vele újra, akkor már túl volt a Pro Natura díján, én a ’Virágot Oikosnhttp://www.termeszetvedelem.hu/_user/downloads/pronatura/D%EDjazottak_ABC.pdfak’ kötetemen, amit minden ökotoxikológiával foglalkozónak is ajánlhattam volna. Kiváltképpen a Nechay-családnak, akik erről nem is tudva szakmai előképei voltak az általunk alapított Magyar Ökotoxikológiai Társaságnak, amelynek elnöke vagyok.

Gábor az első Orbán-kormány idején úgy döntött, hogy velem váltja le az eddig szakértői bizottságba kinevezett pro-GMO tagot, vagyis még jóval a 2005-ös MON 810-es molyölő kukorica hazai vetési moratórium előtt. A munkámról csak az 1997-ben, a Fenntartható Fejlődési Bizottság (Nemes Csaba) felkérésére írt „A genetikailag módosított élőszervezetek kibocsátásának környezeti kockázatai a mezőgazdaságban” című füzetemből értesülhetett. Bátorságra vallott a részéről, hogy egy levelező státuszú, az MTA bizalmát élvező akadémikust (Agrártudományok Osztálya) egy éppen az MTA doktori címét védőre (Biológiai Tudományok Osztálya) cserélt. Nem tette ezt engem ismeretlenül, és körültekintő indoklás nélkül.

Delegált hát a Párizsban 2001. június 13-15. között rendezett ENSz szakértői konferenciára (’Intergovernmental Committee for the Cartagena Protocolon Biosafety’), amelynek „Genetikailag módosított élőszervezetek kezelése, transzportja, csomagolása és jelölése” volt a címe. A háromnapos tanácskozás legalábbis számomra – igen rossz hatásfokú döntéshozó képességével tűnt ki. A szervezők közös vélemény megfogalmazására vezető szavazási technikát nem alkalmaztak. A megközelítőleg 20 órás tanácskozás záródokumentuma ökológiai szempontból igen szerény hozadékot tudott felmutatni, amely alig haladta meg a ’Cartagena Protocol’ szintjét. A megbeszélés az államközi áruszállítások rutinmegoldásai körül keringett, ahol az Egyesült Államok (az EPA éles hangú és gyors-beszédű jogásza) visszatérőlegesen a nála bevált árujegyzék-rendszert ajánlotta, míg a CBD titkársága elsősorban és talán kishitűen a jelenlegi határközi forgalom adminisztrációs terhei miatt aggódott. A csalódottságomat cikkben írtam meg és biztos voltam benne, hogy kritikus hangvételem miatt nem fognap többet rám bízni ilyen munkát. Tévedtem, Gábor volt a főtárgyaló, és a velem párhuzamos tárgyalásokon hasonló benyomásokat szerzett. Montrealba is én utaztam, de a korábbiakhoz képest sajnos nem ért meglepetés.
Gábor az a fajta ritka köztisztviselő volt, aki a szigorú keretek között is meg tudta őrizni a személyiségét. Úgy tudott kritizálni, hogy nem volt bántó, úgy dicsért, hogy nem volt alázkodó. ‘Metakommunikálta’ az ellenpontokat. Nemes Csaba, Rodics Katalin, Homoki Hajnalka, Nechay Gábor és Illés Zoltán voltak azok a környezetvédelmi tárcánál dolgozók, akik nélkül a GMO-Kerekasztalt 2005-ben nem hoztam volna létre, és a Géntechnológiai Eljárásokat Véleményező Bizottság tagja sem lettem volna. Ahhoz is kellett a Gábor által is táplált lendület, hogy a Magyar Ökotoxikológiai Társaság 2011-es alakításának gondolatáig eljussak. Hiányoznak ma a hozzá hasonló közszolgák, akikből az elegancia egy percre sem vész ki, s akik messzebb látnak, mint a ’pillanatnyi főnök előszobája’.
Nem búcsúzom Gábortól, de édesapjától Olivértől sem. Konok ember vagyok, aki ezt a tulajdonságát naponta fegyelmezi. Mindketten a mai személyiségem részei, magammal viszem őket, ahová tudom. ’Similis simile gaudet’.
Darvas Béla
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás