A rovat kizárólagos támogatója

Újabb nagy sikert könyvelhetnek el a budakeszi civilek, akik összefogva meg tudták akadályozni helyi értékes természeti területek beépítését. Budakeszi város vezetése levette a napirendről az összekötő út építésének tervét.

A Telki-Pátyi-Budaörsi utat összekötő útszakasz ügyében 2022. január 17-én megtartott Budakeszi Lakossági Fórum, valamint az úttal kapcsolatos Lakossági Kérdőív kiértékelése is egyértelműen megmutatta, a helyiek szerint a tervezett elkerülő út közlekedésszervezési és településfejlesztési szempontból sem szükségszerű, természet- és környezetvédelmi szempontból pedig rendkívül romboló lenne.

A Zsámbéki-medence autóbuszos közlekedés fejlesztésének (1738/2020. (XI.4.) Korm. határozat) teljes körű előkészítése során felmerült egy összekötő útszakasz ötlete, mely a Telki, a Pátyi és a Budaörsi utat kötné össze. Az út azonban jelentősen károsította volna Budakeszi védett természeti területeit, ezért jött létre a Nádas-tó Őrzői Civil Összefogás, amely eltökélten küzdött a szakemberek által is vitatott összekötő út megépítése ellen.

Szigeti Balázs, az Összefogás szóvivője elmondta: ’Nagy öröm, és nagy siker, hogy egy politikától mentes, tisztán civil és szakmai alapokon szerveződő közösség képes volt a lakosságot tájékoztatni, a közvéleményt formálni, és így a döntéshozatalt is befolyásolni. A civil összefogás tevékenysége által kialakuló, egyre fokozódó lakossági nyomás – az összekötő út meghiúsításával – nem csak értékes természeti területeket óvott meg a pusztulástól, hanem egy szebb napokat látott, nagyon értékes, helyi védettségű terület, a Nádas-tó újraélesztését is támogatta.’

Mamutfenyők Budakeszi Nádas-tó

A január 27-i testületi ülést követően dr. Győri Ottilia, Budakeszi polgármestere az alábbiakat jelentette be Facebook oldalán:

“A Mamutfenyők és a Nádas-tó és/vagy összekötőút ügyében az önkormányzati képviselő társaimmal az alábbi döntéseket hoztuk:

  • a természeti értékek védelmét figyelembe véve a Pátyi út és Telki út közötti szakaszra vonatkozóan valamennyi tervet elvetettük,
  • felkérjük a Budapest Fejlesztési Központot (BFK), hogy a Zsámbéki-medence autóbuszos közlekedésének fejlesztése projekt keretében tervezze meg az összekötő útnak a Budaörsi út és Pátyi út közötti szakaszát,
  • felkérjük a BFK-t, hogy tervezze meg az összekötő út Budaörsi út és Domb utca közötti szakaszát, hogy Nagyszénászugból és Makkosmáriáról könnyebben lehessen megközelíteni az új buszvégállomást és a P+R parkolókat.

A döntést minden jelenlévő önkormányzati képviselő támogatta.
Köszönöm a civil szervezeteknek a döntéshozatalhoz nyújtott sok segítséget.”

Kirándulók budakeszi környékén 2021 dec 31

A Budakeszi Önkormányzat részéről bátor és elismerést érdemlő lépés, hogy kész volt meghallani a lakosság szavát, és a többség akaratát figyelembe véve hozta meg a végső döntést. “Ez egy újabb fontos mementója annak, hogy Budakeszi a természeti értékek védelmét választja a korlátokat egyre kevésbé ismerő infrastrukturális fejlesztésekkel szemben” – nyilatkozta Sziget Balázs.

A Nádas-tó revitalizációját természetesen továbbra is kiemelt figyelem kíséri majd. Menczer Tamás – Budakeszi Fideszes országgyűlési képviselőjelöltje – a Nádas-tó Őrzői Civil Összefogás megkeresésére küldött válaszlevelében a következőket írta: „… együtt dolgozom a Pilisi Parkerdő vezetőivel a Nádas-tó revitalizációjával kapcsolatban, amelyet magam is rendkívül fontosnak gondolok. Kérésemre a szakemberek elkészítik a tanulmánytervet, majd a munka a koncepciótervvel, illetve az engedélyezési és kiviteli tervvel folytatódhat azért, hogy a tó rehabilitációja – Önökkel egyeztetett módon – a lehető leggyorsabban és legteljesebb mértékben megtörténhessen.” Kitért továbbá arra is, hogy „pénzügyi akadálya nem lesz a munka megkezdésének és folytatásának”.

A budakeszi civilek a közelben található Natura 2000 besorolású Álomvölgy beépítésének megakadályozása után, immár másodszor is sikerrel jártak a helyi természeti értékek megvédésében. “A munkát folytatjuk, az egyre erősödő helyi zöld közösség a jövőben is aktívan fel fog lépni a természet védelme érdekében” – tette hozzá Szigeti.

A budakeszi civilek példája inspiráló lehet más agglomerációs kistelepülések hasonló törekvéseihez. Többek közt azért is, mert az összekötő út kapcsán számos olyan kapcsolt probléma is felszínre került, amely nem természetvédelmi kérdés, de amelyek megoldása alapvetően fogja a hasonló településeken élők életét meghatározni. Ilyen jelentős probléma például a létszámstop kérdése (betelepülés területi és számbeli volumenének szabályozása), városfejlesztési koncepció, a valós igényekre reagáló, fenntartható településszerkezeti megoldások, a közlekedés fejlesztésének alternatív, korszerű módjai (mikro mobilitási eszközök).

A Nádas-tó Őrzői január 30-án a helyi lakosokkal közösen ünnepelték Budakeszi ikonikus Mamutfenyőinél az elért eredményt: “Tó lesz, út nem!”.

A helyi zöld civilek a budakeszi Punktum Galériában tartott, rendes hétfői találkozójuk során újabb célokat határoztak meg. A munka tehát nem áll meg, folytatódik, még nagyobb létszámmal, és – ha lehetséges – még nagyobb lendülettel, még több lelkesédessel -áll a Nádas-tó Őrzői Civil Összefogás közleményében.

A Telki felől érkezőket fogadó budakeszi tábla: szimbolikusan első helyen az iparterület felé mutat

Budakeszi város vezetése levette a napirendről az összekötő út építésének tervét.

Ha azt olvassa a természeti értékekért aggódó olvasó, amit a városvezetés kommunikál, akár megnyugodva hátra is dőlhet, mert mintha rendeződött volna a kérdés a Telki út – Pátyi út – Budaörsi út összekötésére tervezett új útvonal kérdése méghozzá azzal a döntéssel, hogy nem építik meg. A kérdés azonban nem ennek az útnak a megépítése volt és az összefüggések megértéséhez már a sorok között is kell olvasni.

Ha egy települési önkormányzat helyi oltalom alá von egy természeti értéket, onnantól kezdve felelős azért, hogy a védelemre okot adó állapotot fenntartsa. Ezzel az országos szintű vagy magasabb védelem lehetősége is felfüggesztésre kerül – vagyis annak a természeti értéknek a sorsa az önkormányzat kezében van. A védettség nem visszavonható, ameddig az okot adó állapot fennáll, azt pedig kezelési terv és megfelelő beavatkozások útján az önkormányzat köteles fenntartani. Ennek azonban költségvetési vonzatai vannak.

Ha az önkormányzat nem végzi el a szükséges beavatkozásokat, mert erre nincsen anyagi kerete, törvényt sért. Bevonhatóak külső források – tehát az önkormányzatok nem feltétlenül kerülnek emiatt kutyaszorítóba.

Tehát a természeti értékekért aggódó polgárok akkor lehetnek nyugodtak, ha az olvassák, hogy az önkormányzat külsős forrásokat bevonva vagy saját költségvetésből beavatkozásokat foganatosít a védett természeti értékek megőrzésének érdekében. Ameddig ilyen hírek nem jelennek meg, addig a település lakossága joggal kérdezheti, hogy milyen módon fognak teljesülni az önkormányzat ígéretei abban a jövőben, amelybe a települést beleálmodták.

Miféle jövőképe van a városvezetésnek a természeti értékekkel kapcsolatban és az hogyan illeszkedik bele a város fejlődésének víziójába? Budakeszin elnapolták az útépítés ügyét, de nem vették le egy átfogóbb jövőkép tervei közül. A város többször fölvetette már a Nádas-tó és a Bodzás-árok védett területek hasznosítási ötleteit – de soha nem a természeti értékek megőrzésének szándékával. A téma rendszeresen előkerül és mindannyiszor elsikkad a lényeg: vajon el fog-e elköteleződni a városvezetés a természeti értékek megőrzése mellett a város terjeszkedésével szemben?

Nyitókép: illusztráció Budakeszi Nyíres-bánya. Markolóval is irtják a fiatalost kép: Exner Tamás

Kapcsolódó anyagok:

Budakeszi utat építene – ismét veszélyben egy természetvédelmi terület

A hatóságok tétlenül nézik a természetvédelmi terület beépítését a Budakeszi Álomvölgyben

A NER természetpusztítása ismeretlen a hatóság előtt?

Hogyan kezelhető Budapest és az agglomeráció közlekedési káosza?

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás