Budapest nem Bindzsisztán, de hogy Magyarországot azzá tették-e, az hamarosan kiderül. A mini-Dubaj vs. Parkváros vita végső soron erről szól. A jogi helyzet egyértelmű és világos, már ha Magyarországon van még a jognak érvénye. Karácsony Gergely főpolgármester a Rákosrendezőre tervezett beruházással kapcsolatos közgyűlési előterjesztésről. Mi köze Lázár János magánembernek az arab ingatlanmutyihoz?

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére készült előterjesztésemben szerepelnek a tények:

  • Az adásvételi szerződésben az eladó magyar állam tájékoztatta az arab milliárdost, hogy Rákosrendező területére a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt.-nek – jelenlegi nevén BKM – Budapesti Közművek Nonprofit Zrt.-nek – a Polgári Törvénykönyv alapján elővásárlási joga áll fenn.
  • Az adásvételi szerződés szerint a vételár első részletének megfizetésére az arab befektető az attól számított tíz napon belül köteles, hogy az elővásárlási jogról való lemondásról szóló nyilatkozatokat a magyar állam a részére bemutatta, vagy az elővásárlási jog gyakorlására nyitva álló határidő eredménytelenül telt el. Most szólok, nem fog eredménytelenül eltelni ez a bizonyos határidő.
  • A Legfelsőbb Bíróság 2009-ben jogértelmezést adott az elővásárlási jog gyakorlásával összefüggő egyes kérdésekről. Ennek megfelelően az elővásárlási jogosultság a teljes ingatlancsomagra vonatkozik. A fővárosnak tehát az egész rákosrendezői területre elővásárlási joga van, és ez semmiféle harmadik személy, se a magyar, se az egyesült arab emírátusokbéli kormány, sem semmilyen ilyen-olyan oligarcha kegyes jóváhagyásától nem függ. És pont.
  • Hiába beszéltek össze és vissza a kormány tagjai és a budapesti fideszesek, az ingatlanok mai tulajdonosa a magyar állam, amely évtizedekig hagyta pusztulni, szennyeződni ezt a kiemelten értékes területet. Itt az idő arra, hogy lényegében a teljes magyar városfejlesztési szakma egyetértésével találkozó, legutóbb a Fővárosi Közgyűlés döntésével is megerősített elveknek megfelelő városfejlesztés kezdődhessen a területen – kevesek luxusa helyett a többségnek megfizethető lakhatás és sok zöld, ez a Parkváros koncepció.
  • Az elővásárlási jog gyakorlására a magyar állam vagyonkezelőjének fel kell hívnia a Budapesti Közművek Zrt-t. Abban az esetben, ha az elővásárlási jogot megsérti a magyar állam, a fővárosi cég haladéktalanul pert indít a jogszabályoknak megfelelően az eladó, vagyis a magyar állam, és a vevő, vagyis az arab milliárdos ellen is.
  • A BKM a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű értékesítéséből származó bevételéből – amelyet a cég nonprofit jellege miatt osztalékként nem vonhat el a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat – a rákosrendezői ingatlanok vételárának kifizetését teljesíteni tudja.
  • Persze felkészülünk arra is, hogy a magyar kormány meg akarja sérteni a hatályos törvényeket, hogy az elővásárlási jogunkat kijátszva akarja odaadni Budapest aranytartalékát az arab befektetőnek. Ennek elkerülésére Budapest minden szükséges jogorvoslati eljárást igénybe fog venni.

A jogi helyzet tűnhet bonyolultnak, de nem az, tiszta és világos: elővásárlási jogunk van, élni fogunk vele, és akkor Budapestet és a budapestieket szolgáló fejlesztés valósulhat meg a Rákosrendezőn, mutyi helyett átlátható versennyel.

A Fővárosi Közgyűlés január 29-én szerdán megtárgyalja a hosszú előterjesztésemet, de valójában három egyszerű kérdésre kell válaszolniuk a képviselőknek:

– Budapest jövőjét szolgálják vagy a kormányzati mutyit
– kevesek luxusát szolgálják vagy a budapestiek megfizethető lakhatását
– Budapest vagy Bindzsisztán?

Mohammed Alabbar és Lázár János mintázs Vitézy Dávid FB

Vitézy Dávid mai FB posztja

Mohammed Alabbar, az az üzletember, akit az Emírségek uralkodója kijelölt Rákosrendező megvásárlására, büszkén posztolt egy arab nyelvű saját instavideót: a Maxi-Dubaj projekt számára új értékesítési központot nyit Budapesten. Nem nehéz a videóból felismerni a helyszínt: a Divatcsarnok Lotz-termében nyílik a Maxi-Dubaj értékesítési központja.
Na és ki a Divatcsarnok egyik tulajdonosa? Lázár János. Mint magánszemély, nem mint miniszter.
Tehát attól az építési minisztertől kéne remélnünk, hogy betartatja az építési jogszabályokat, és képviseli az állami érdekeket az arab ingatlanbefektetővel szemben, aki eközben az arab befektetőtől kapja a bérleti díjat vagy a vételárat?
Bindzsisztán, ugye.

 

Kapcsolódó anyagok:

A mini-Dubaj még több emírségekbeli vállalatot vonz az országba – Szijjártó folytatja Magyarország kiárusítását

A mini-Dubaj-beruházás már a nemzetközi sajtó ingerküszöbét is elérte

Akna robbant a Mini-Dubaj alatt: elővásárlási joga van Rákosrendezőre a fővárosnak

Karácsony szerint fel lehet mondani a Rákos-Dubaj-szerződést

Mini-Dubaj – maxi elmebaj

A belgrádi ingatlanmutyi Budapestet is tönkreteszi