Az elmúlt 3 évben minden döntésünk arról szólt, hogy Budapest szabadabb és zöldebb város legyen. A hivatalba lépése óta eltelt 3 év értékelő ismertetőjét tartotta tegnap Karácson Gergely főpolgármester.
Mint FB oldalán írta:
“Nem volt könnyű időszak, hiszen ez a 3 év szinte a folyamatos válságkezelésről szólt. Kezdődött a kormányzati megszorításokkal, amelyek miatt ma Budapest 5-ször több adót fizet, mint az előző városvezetés idején: összesen 164 milliárd forinttal többet. Ebből a pénzből 7-szer lehetne felújítani a Lánchidat.

Aztán jött a koronavírus okozta válság, amelyen talán nem is vagyunk még annyira túl, mint amennyire szeretnénk. Idén pedig minden összejött, ami negatív értelemben összejöhet a gazdaságban: folyamatosan emelkedik az infláció, folyamatosan nőnek az energiaárak, a forint folyamatosan gyengül, és kitört egy háború a szomszédunkban, amely csak súlyosbítja a megélhetési- és energiaválságot.
Azonban ilyen körülmények között sem vagyunk hajlandóak lemondani a város fejlesztéséről, zöldítéséről, mert hisszük, hogy a válságból csak előre lehet menekülni. Ezért fejlesztjük a közösségi közlekedést és próbáljuk enyhíteni az energiaválság okozta terheket. Csak ezen a héten több új Mercedes busz állt forgalomba, és az elmúlt napokban bevezettük az évi 48 ezer forintos rezsitámogatást is. Budapest nem megszorításokkal, kényszerű bezárásokkal, hanem szolidaritással és okos fejlesztésekkel küzd meg a válságokkal.
Megyünk tehát tovább. Hiszen most végképp abban kell elszántnak lennünk, hogy túléljünk, ha beledöglünk is. ”
Az elmúlt 3 év fejlesztései itt tekinthető át: Budapest veled van