A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Sosem látott közelségű képeket készített egy búvárcsapat a bojtosúszójú halról, arról az élőlényről, amely túlélte a dinoszauruszokat.

A National Geographic című folyóiratban megjelenítendő fotóriport számára nemrég egy speciális kiképzésben részesült búvárcsapat merült alá a dél-afrikai Sodwana-öbölben egy kisebb Latimeria közösség élőhelyére, így sikerült sosem látott közelségű képeket készíteniük a bojtosúszójú halról – írta a Der Spiegel internetes kiadása.

A faj a Földet ért csapásokat az óceánok mélyén élte túl földtörténeti korokon át. Latin nevét (Latimeria chalumnae) felfedezőjének köszönheti: Marjorie Courtenay-Latimer, a dél-afrikai East London Városi Tengeri Múzeumának vezetője 1938-ban talált egy halászhálóban a kréta kor végén kipusztultnak hitt bojtosúszójú hal egy példányára. Azóta továbbiak kerültek elő az Indiai-óceán több vidékéről is. Pontos egyedszámuk ismeretlen – ezer, vagy akár tízezer is rejtőzhet a feneketlen mélységekben.

Mivel a bojtosúszójú halak legszívesebben a tenger mélyén tartózkodnak, eddig elsősorban tengeralattjárókból vagy távirányítású víz alatti járművek fényképezték őket. 1987-ben így készültek az első fényképek természetes közegükben úszkáló bojtosúszójú halakról.
Búvároknak első ízben 2000-ben sikerült lencsevégre kapniuk az őshalat.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás