Hirdetés
greenfo/MTI

Közbeszerzési csalás, adócsalás, tisztességtelen verseny és illegális fakitermelés gyanújával rendelt el házkutatást a román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) az osztrák Holzindustrie Schweighofer faipari cég romániai üzemeinél és bukaresti központjánál.

A vádhatóság szerint a bűnszövetkezet tagjai az utóbbi hét évben az erdészeti igazgatóságok közbeszerzési eljárásainál elkövetett csalásokkal, a konkurensek önkényes félreállításával juttatták jelentős mennyiségű nyersanyag-többlethez a vállalat fűrészüzemeit, ahol az átvett famennyiség egy részét a gyanú szerint nem vezették be a könyvelésbe.

Az ügyészek azt gyanítják, hogy a Sweighofer által feldolgozott és exportált faanyag egy része illegális erdőkitermelésből származik. A DIICOT szerint a bűnszövetkezet köztisztviselők támogatásával mintegy 25 millió eurós kárt okozott a román államnak. Tavaly februárban a román sajtó a zöld aktivisták győzelmeként számolt be arról, hogy a Schweighofer nem használhatja többé a Fenntartható Erdőgazdálkodási Tanács – a felelős erdőgazdálkodást tanúsító nemzetközi szervezet – védjegyét, miután környezetvédők azzal vádolták a vállalatot, hogy az illegálisan kitermelt fát is felvásárolva bátorítja az erdőirtást Romániában.

A Schweighofer az utóbbi másfél évtizedben öt fűrészüzemet épített Romániában, a fűrészáru több mint 60 százalékát exportálja. A cég honlapján található adatok szerint eddig 778 millió eurót fektetett be Romániában és közvetlenül 2700, közvetve pedig – a beszállítókat is beleértve – mintegy 10 ezer munkahelyet teremtett.
A Newmoney.ro portál tavalyi becslése szerint a romániai fűrészáru több mint kétharmadát  – évi 1,2 millió köbméternyit – a Schweighofer állítja elő. A Schweighofer 2015-ben a Kovászna megyei Rétyen (Reci) is elindított egy évi 800 ezer köbméter rönk feldolgozására alkalmas üzemet, amely aggodalommal tölti el a székelyföldi környezetvédőket, akik attól tartanak, hogy a hatalmas kereslet gyorsítani fogja a térség erdeinek letarolását.

Illegálisan kitermelt fát dolgoz fel az osztrák cég Romániában

Illegálisan kitermelt fát dolgoz fel az osztrák cég Romániában

Egy amerikai környezetvédelmi civil szervezet bizonyítékai alapján bebizonyosodott, hogy az osztrák Holzindustrie Schweighofer vállalat Románia erdeiben súlyosan jogsértő tevékenységet folytat: hosszú ideje illegálisan kitermelt fát dolgoz fel üzemeiben. A WWF teljeskörű kivizsgálást sürgetett, és az EUTR egyezmény folyamatos megsértése miatt panaszt tett a hatóságoknál – írtuk még 2015-ben.
Az Environmental Investigation Agency (EIA) elnevezésű amerikai környezetvédelmi ügynökség nemrég megjelent jelentésben leplezte le az osztrák Holzindustrie Schweighofer vállalat Romániában végzett törvénysértő üzleti tevékenységét. A dokumentum részletesen bemutatja, a Schweighofer miként dolgoz fel nagy mennyiségű, Románia erdeiből származó, törvényellenesen kitermelt fát, melyet aztán félkész fatermékekként és biomasszaként Unió-szerte értékesít.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás