Hirdetés

„KÖZöm?” címmel, és sok más civil szervezettel karöltve, októberben országjáró körútra indul a 25 éves Ökotárs Alapítvány. A nyilvános estek célja, hogy népszerűsítse a civilek ügyét, fokozza a polgárok részvételi kedvét és hajlandóságát, illetve hogy erősítse a kapcsolatokat, a hálózatosodást a helyben működő és az országos szervezetek között.

Legfrissebb felmérések – például a Közbizalom 2017 jelentés – szerint a magyarok a civil szervezetekbe vetett bizalma töretlen, ugyanakkor kevéssé ismerik őket és a közjó érdekében végzett munkájukat. Pedig a civilek mindenütt ott vannak: fedelet adnak a hajléktalanoknak, munkához segítik a fogyatékkal élőket, tanítják a szegény gyerekeket, közösségeket építenek, megvédik a fákat és folyókat éppen úgy, mint az elesettek és kisemmizettek jogait – sokszor önkéntesen, túlórában és lehetetlen körülmények között.

Mégsem jut el minden kihez a hírük, eredményeik – ezen szeretne változtatni a maga eszközeivel ez a rendezvénysorozat.

Hiszen „mindannyin azt szeretnénk, hogy szűkebb-tágabb környezetünk, városunk, országunk egy „jó hely” legyen, ahol jó élni és lenni. Sok állampolgár és szervezet dolgozik azon, hogy a maga módján tegyen ezért: hozzájáruljon KÖZösségeink fejlődéséhez, KÖZös problémáink megoldásához.

Kik ők, és mit csinálnak? Mit tehetek én? – erről fogunk beszélgetni viccesen és komolyan, képpel és szóban.” Az öt októberi estén a legkülönbözőbb, ismertebb és kevésbé ismert szervezetek képviselői fogják rövid prezentációkban bemutatni az általuk felkarolt ügyeket és eredményeiket például a szegénység leküzdése, az oktatás, a közösségi részvétel, a környezetvédelem, a fogyatékkal élők támogatása vagy épp a jogállamiság terén.

Nemcsak az országos, de az adott városokban élőket közvetlenül érintő helyi kérdésekre is sor kerül, méghozzá – reményeink szerint – a közönség aktív részvételével, fórumbeszélgetések formájában, lehetőséget teremtve így a közvetlen találkozásra, bevonódásra.

Szeretnénk felkelteni a résztvevők érdeklődését, kedvét arra, hogy csatlakozzanak a részt vevő szervezetekhez, vegyenek maguk is részt az ügyek megoldásában – az rendezvények vége után is.

Az estek programja minden helyszínen hasonló felépítésű lesz:
— Bemelegítés: Nagy Bandó András humorista műsora
— Civil gyors: expressz előadások KÖZügyekről és megoldásokról – témáink: oktatás, szegénység, egészségügy, jogállamiság,     közösségi részvétel, környezetvédelem, esélyegyenlőség, menekültek
— Fórumbeszélgetés a résztvevőkkel aktuális, civileket is érintő helyi ügyekről, problémákról, együttműködési lehetőségekről, folytatásról — Levezetés: koccintás az Ökotárs Alapítvány negyedszázados évfordulója apropóján

Az estek helyszíne és időpontja:

Győr, Bridge egyetemi oktatói és hallgatói klub – október 12. (csütörtök) 18 óra

Szeged, Grand Café – október 18. (szerda) 18 óra

Pécs, Reggeli Bár – október 19. (csütörtök), 18 óra

Nyíregyháza, Korona Hotel – október 25. (szerda), 17.30 óra

Debrecen, Roncsbár – október 26. (csütörtök) 18.00 óra

A rendezvények ingyenesek és a nagyközönség számára nyitottak – mindenki érdeklődőt szeretettel látunk!

Bővebb információ: Móra Veronika move@okotars.hu

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás