A rovat kizárólagos támogatója

Közös állásfoglalást írt alá több civil szervezet. A csatlakozó, különböző területeken dolgozó civilek egységesen elutasítják a kormány civileket korlátozó és megbélyegző törekvéseit. A civil szervezetek olyan ügyekkel foglalkoznak, amikre mások, köztük az állam sem fordít elegendő figyelmet, ezért inkább támogatást, sem mint támadást érdemelnének a kormánytól.

Az Országgyűlés 2017. első félévi jogalkotási terve szerint a közeljövőben napirendre kerül a civil szervezetek működését meghatározó törvények módosítása. Egy 2017. március 14-én tartott sajtótájékoztatóból úgy tudjuk, hogy a Fidesz ötpárti konzultációt kezdeményez a „külföldről támogatott” szervezeteket érintő törvénytervezetről. A kormány erről „nemzeti konzultációt” is kíván kezdeményezni, egyelőre ismeretlen tartalommal.

Egyes politikusok azonban odáig mentek, hogy némely civil szervezetek „eltakarításának” lehetőségét is felvetették, míg mások idegen ügynököknek nevezték őket. A civil szektor hatályos magyarországi szabályozása megfelelő keretet és kellő biztosítékokat ad ahhoz, hogy a civil szervezetek jogszerűen, átláthatóan és elszámoltathatóan csinálják azt, amire létrejöttek. Gazdálkodásának átláthatósága ma is kielégítően szabályozott terület, ezért az állásfoglaláshoz csatlakozó szervezetek elfogadhatatlannak tartják, hogy az új jogalkotási elképzelésekről és a “nemzeti konzultációról” csak a sajtóból értesüljenek, illetve hogy egyes politikusok nyilatkozataikban megpróbálják a civileket lejáratni és megosztani. 
Elvárják a kormánytól, hogy az új törvény(módosítás) az érintettek bevonásával, szakmai vitában nyerje el végső formáját, ahogy az egy demokratikus jogállamban elvárható, és ahogy azt Magyarországon is jogszabályok írják elő.

A teljes szöveg, és az aláírók listája itt:
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás