A rovat kizárólagos támogatója

Nem a térkőnek kell helyet találni, nem a gigafejlesztéseknek és nem a stadionoknak. Budapest legnagyobb problémája az, hogy olyan fejlesztések nincsenek, amik élhetőbbé teszik ezt a várost minden lakó számára. Vegyünk már példát Bécsről!Nem az a baj azzal, hogy Tarlós István szerint nincsen hely arra Budapesten, hogy fákat ültessünk, hogy Tarlós nem talál ilyen helyeket, hanem az, hogy nem akar találni.  Akkor, amikor a feladat pont az lenne, hogy megtaláljuk a módját a klímakatasztrófa eljövendő korszakában, hogy miképpen tudjuk megtartani például az esővizet, és felhasználni arra, hogy utána ebből zöld felület képződjön, ami árnyékot ad a 40 fokban, és oxigént termel, egyéb dolgokról nem is beszélve. Akkor amikor az átalakuló klíma mellett a városainkat is át kéne alakítani, hogy élhetőek legyen az új körülmények között, luxus olyan emberre szavazni, aki ezért nem hajlandó semmit sem tenni. Mert lehet, hogy Tarlós azt mondja, lesz 49 pontja a klímavédelemért, de ha közben nem hajlandó találni helyet a fáknak, akkor pontosan tudhatjuk, mennyire gondolja ezt komolyan.

Márpedig nem a térkőnek kell helyet találni, nem a gigafejlesztéseknek és nem a stadionoknak. Budapest legnagyobb problémája az, hogy olyan fejlesztések nincsenek, amik élhetőbbé teszik ezt a várost minden lakó számára. Azt láthatjuk Budapesten, hogy térkő az van, gigafejlesztési tervek vannak, stadionépítési tervek vannak, de azoknak a nyamvadt fáknak bizony nincs helye.

Az viszont elég veszélyesnek tűnik, ha jövőre és a következő 5 évben sem lesz helye a fáknak. Pedig nem csak hely kéne, hanem komplex terv a klímaátalakulásra, és nem csak fa kéne, hanem gyep, virágok (nem, nem választás előtti muskátliládában), zöld és zöld, parkok, rekreációs helyszínek, közösségi terek, és lehetőség arra, hogy ne fulladjunk meg a szmogban, ne főjünk meg a városunkban, ne dögöljünk bele abba, hogy olyan városvezetőink vannak, akik nem találnak helyet rá, hogy élhetőbbé legyen a város.

Jámbor András Mércén megjelent véleményéhez kapcsolódik egy nemrégi hír a szomszédból:

Bécs még a busz- és villamosvárókat is beveti a felmelegedés elleni harcban: vadszőlővel futtatják be az oldalukat és a tetejüket, hogy árnyékot nyújtsanak a várakozóknak. Az újfajta utasvárók első prototípusát már át is adták. Kísérleti jelleggel, egyelőre öt utasvárót zöldítenek ki az osztrák fővárosban, hogy ezzel is csökkentsék a hősziget-jelenséget a városban. A busz- illetve villamosváróknak nemcsak az oldalát, de a tetejét is bezöldítik, hogy a lombtető árnyékot nyújtson a várakozóknak, illetve a környezetét is hűtse a levelek párologtatása és az árnyékolás révén.

Nyitókép: a FIDESZ famentes jövő városa. A mélygarázs miatt térkövezett/fátlanított József nádor tér 2019 aug. 26 Kép: Sarkadi Péter greenfo

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás