A rovat kizárólagos támogatója

A Pilisi Parkerdő által kezelt erdőterületek közül sok csak karnyújtásnyira helyezkedik el a fővárostól. Olyannyira közel vannak Budapesthez, hogy sokan megfeledkezhetnek arról, hogy a természet – nyílhat a kertünk végéből – soha nem játszótér. Ne feledjük, hogy akár csak egy könnyed erdei sétára is alaposan fel kell készülnünk, miként erre az elmúlt hetek néhány sajnálatos eseménye is emlékeztetett mindenkit.

Egy gondatlanul megválasztott útvonal-rövidítés, a lemerült mobileszköz vagy a térerő hiánya miatti eltévedések rosszabb időjárásban akár veszélyesek is lehetnek, éppen ezért érdemes újra végiggondolni a természetjárás néhány alapvető, íratlan szabályát. Ugyan korunk felgyorsult és digitális világában sokaknak már eszébe sem jut, hogy a „régimódi” módszerrel éljen, már a túra útvonalának tervezésekor is segítségünkre lehet egy megfelelő, hagyományos, papíralapú turistatérkép. Könyvesboltokban több kiadásban is kapható például a Budai-hegység, a Pilis, Visegrádi-hegység, a Gerecse vagy éppen a Gödöllői-dombság turistaútvonalait tartalmazó térkép.

Habár a „terepen” térképes és irányjelző táblák is segítik a tájékozódást, a biztonság kedvéért vízálló tasakba helyezett térképet sohasem szabad otthon felejteni.

A GPS-készülékek vagy GPS-es navigációra képes okostelefonok ugyanis lemerülhetnek, vagy csődöt mondhatnak, az erdőben, vagy akár egy hegy takarásában ráadásul nem is mindig van elegendő térerő, vagy internet lefedettség. Továbbá mindenképpen értesítsük otthon maradt hozzátartozóinkat vagy barátainkat a tervezett kirándulás útvonaláról, így, ha bármi váratlan történik velünk, lesznek, akik ismerhetik a helyzetünket.

A tudatos kirándulás egyik legfontosabb alapelve, hogy tervezzük meg a túra útvonalát, mielőtt elindulunk.

Célszerű felkeresni az úti célunknak otthont adó erdőgazdaság honlapját, hiszen az erdőgazdálkodó a kirándulók érdekében az időleges korlátozásokra (pl. szélsőséges időjárásból kifolyólag) az interneten figyelmezteti az erdőjárókat. Indulás előtt mindenképpen érdemes tájékozódnunk az időjárásról, mert az erdőben eltérő viszonyokkal találkozhatunk, mint a városban: a hirtelen alászálló köd, hó, jegesedés vagy fagy, netán viharos szél alaposan felforgathatja az eredeti elképzeléseinket. Különösen fontos, hogy a váratlan helyzetekre minden túrázás alkalmával legyen megfelelő válaszunk, ennek megfelelően soha ne induljunk el körültekintően összeállított túrafelszerelés nélkül kirándulni.

Ugyanígy érdemes előre gondoskodni elsősegély csomagról is, ami legalább az alapvető felszereléseket – kötöző- és fertőtlenítőszert, sebtapaszt, kalcium pezsgőtablettát izomgörcs vagy allergiás reakció esetén, illetve gyógyszereket például fejfájásra, vagy allergiára – mindig tartalmazza.

Ne térjünk le a jelzett turistautakról, jelzetlen és ismeretlen ösvényen soha ne induljunk el!

Amennyiben többen szeretnénk az erdőt járni, győződjünk meg arról is, hogy a tervezett túrát a csoportunk minden tagja képes teljesíteni. A kirándulás ütemét a legkisebbek, illetve a gyengébb állóképességűek haladásához igazítsuk, soha ne hagyjuk magukra a tapasztalatlanabb társainkat. Csak józanul, felelősségünk és öntudatunk teljes birtokában látogassunk az erdőbe, ne másszunk fel szurdokvölgyek sziklaperemeire, meredek sziklákról, hegygerincről pedig semmit ne dobjunk le. Legyünk tekintettel az esetlegesen alattunk túrázó emberekre, és amúgy is minden élőlényre, akivel az erdőn osztozunk. Hiszen kis odafigyeléssel és tudatos, felelősségteljes hozzáállással lehet igazán örömteli időtöltés a kirándulás.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás