A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: hvg.hu

Hatalmasat zuhant a születésszám. Majdnem ezerrel kevesebb magyar gyerek született idén szeptemberben, mint egy éve. Egy kevéssel a halálesetek száma is csökkent eközben. Nem ez az első hónap idén, amikor ennyire nagyot esik a születésszám.

Idén szeptemberben 7673 gyerek született Magyarországon, 962-vel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Nem csak a tavalyihoz képest jelentős a visszaesés, évek óta soha nem volt ennyire alacsony ez a szám szeptemberben. Az elmúlt 12 hónapban, azaz tavaly október és idén szeptember között 89 724-en születtek, 2397-tel kevesebben, mint az azt megelőző egy évben.

Nem ez az első hónap idén, amikor ennyire nagyot esik a születésszám: január és április között épp úgy 11 százalékos volt az összesített visszaesés, mint most. De akkor még lehetett abban bízni, hogy ez csak ideiglenes állapot, sokan a koronavírus elleni oltás miatt halasztották el pár hónappal a gyerekvállalást, ahogy tavaly tavasszal több orvos tanácsolta. A mostani visszaesést viszont ezzel már nem lehet magyarázni. Ráadásul amikor a szeptemberben megszületett gyerekek fogantak, már ugyan magas volt az infláció, de azt nem nagyon lehetett előre látni, hogy ennyire bizonytalan és rossz lesz a gazdasági jövőkép.


Eközben szeptemberben 10 016-an haltak meg, 305-tel kevesebben, mint egy évvel korábban. Az elmúlt 12 hónapban 144 998 haláleset történt, ami 12 805-tel kevesebb az egy évvel az előttihez képest. Nyilván a nagy visszaesés oka éves bontásban az, hogy az összehasonlítás alapjául szolgáló 2020. október–2021. szeptemberi időszakban benne volt a járvány második, harmadik és negyedik hulláma is.  A természetes fogyás, azaz a halálesetek és a születésszám különbsége 16 százalékkal csökkent, de így is 55 274 fő.
Szeptemberben 7701 házasságot kötöttek, 207-tel kevesebbet, mint egy éve. Egy év alatt 66 840 pár házasodott össze, 5159-cel kevesebb, mint az korábbi 12 hónapban. Ennek a csökkenésnek a fő oka valószínűleg annyi, hogy a 2020-ban és 2021 elején a lezárások miatt elhalasztott esküvők közül sokat pótoltak 2021 nyarán és őszén, így ahhoz képest most egy egyébként átlagosnak számító szám is visszaesést jelent.

A demográfus szerinte a havi adatok helyett legalábbis a negyedéves mutatókat kell összehasonlítani.

 Az idei év első négy hónapjában valóban gyengébb volt a születések aránya, májusban és júniusban viszont erősebb. Beszédesebb adat tehát, hogy összességében 2,6 százalékkal kevesebb gyermek jött világra az elmúlt egy esztendőben, mint az azt megelőző hasonló időszakban.

A demográfusok egyelőre elemzik a folyamat okait. Kapitány Balázs szerint nem lehet attól eltekinteni, hogy egész Európában csökken a születések száma, s ez fokozódhatott az elmúlt időszak koronavírus-járványa, és az azt övező félelem miatt. Magyarországon a tisztifőorvos is felhívta a figyelmet arra, hogy közvetlenül az oltások után érdemes kicsit várni a gyermektervezéssel. A szomszédunkban kitört háború szintén éreztetheti majd a hatását a későbbiekben, miképpen a romló gazdasági helyzet, az infláció, s az ezt övező óvatosság, bizonytalanság is bizonyára jelentkezik majd a statisztikai adatokban a jövő év közepe felé.

A demográfus megemlítette, Magyarországon az elmúlt tíz évben jellemzően 90-95 ezer között mozgott a születések száma egy évben, de ehhez hozzá kell tenni, hogy eközben közel negyedével csökkent a szülőképes nők száma is: vagyis kevesebb nő vállal egy kicsivel több gyereket. Ennek okai a hetvenes évekre vezethetők vissza, amikor betiltották az abortuszt, s emiatt abban a periódusban jóval több gyerek született.

A 70-es évek közepén született nők mostanság kezdenek „kimenni” a fogamzóképes időszakból, s az utánuk következő generációban már kevesebb nő van, mint a nagy bébibumm idején születettek között. Éppen ezért a statisztikával foglalkozók a puszta számok helyett sokkal inkább az úgynevezett teljes termékenységi arányszámot tartják mérvadónak,  vagyis azt, hogy egy nő a teljes termékenységi ciklusa alatt hány gyermeket hoz világra. Ez a szám a 2010-es évek elején 1,23 volt, majd később felment 1,6-ra. A teljes termékenységi arányszám 1 nőre becsült értéke 2021. október és 2022. szeptember között 1,54 volt a megelőző 12 hónapra számított 1,57-hoz képest: vagyis jelenleg ez is csökkenő tendenciát mutat.

A Népszava szerint ez utóbbi más vélekedések szerint jelezheti azt is, hogy a kabinet család- és népesedéspolitikája távolról sem olyan eredményes, mint azt a kormánypropaganda harsogja. A teljes termékenységi arányszám csökkenése ugyanis arról árulkodik, hogy a családok támogatására fordított forrásokat nem kellően hatékonyan használják fel, hiszen az nem váltja ki az ígért hatást. A hazai születésszámot befolyásolja az is: sok ezer olyan magyar fiatal költözött külföldre az utóbbi években, akiknek gyermekeik már más országban látták meg a napvilágot.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek