Hirdetés
CTK - Prága

Az iparügyi és a környezetvédelmi miniszter alapvetően másképp gondolja a jövőt

Rövidesen dönt a cseh kormányzat az ország energiapolitikai koncepciójáról, amelyet egyrészt Milan Urban iparügyi, illetve Libor Ambrozek környezetvédelmi miniszter dolgozott ki és amelyek igen eltérő koncepciót tartalmaznak.
Ez az eltérés a környezettel és a fejlesztéssel kapcsolatos terveikre is vonatkozik. Urban elképzelhetőnek tartja további atomreaktorok építését, valamint a szénbányászat olyan fejlesztését, ami egyebek között települések feláldozásával, azaz kitelepítésekkel járna. Az ő elképzelése szerint a megújítható energiaforrások részaránya 2010-re csak 8 százalék lenne a teljes energiatermelésben, 2030-ra is csak 15 százalék. Ambrozek szerint a részesedésnek mihamarabb 19 százalékot kell elérnie. Ambrozek újabb adókat vetne ki a nem környezetkímélő energiák termelőire és fontosnak tartaná a gázlapú energiatermelés fellendítését. Természetesen hallani sem akar az atomerőművi kapacitások növeléséről, már azért sem, mert a jelenlegi évi 80 tonna nukleáris hulladék elhelyezése is gond, hát még ha a mennyiség évi 135 tonna.
Az ipari miniszter szerint a széndioxid-kibocsátás terén az EU jelenlegi szintjéhez kellene igazítani a csehországi csökkentést, azt 2030-ra érve el. Ambrozek szerint a kiotói jegyzőkönyv elvárását kellene teljesíteni, azt, ami ebből Csehországra vonatkoztatható. Ambrozek tervét azért is jobbnak tartják sokan, mert ebben a megújítható energiaforrások fokozottabb alkalmazásával legalább 10 ezerrel több új munkahely jönne létre, mint Urban terveinek megvalósulásával.
2004.03.06.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás