A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Vádat emelhetnek Csipak Péter ingatlanvállalkozó ellen természetkárosítás gyanúja miatt. Csipak 2300 négyzetméternyi védett természeti területet csatolt magához a gyanú szerint, amikor építette a házát.

Vádemelést javasol a rendőrség Csipak Péter ingatlanvállalkozó ellen, aki a gyanú szerint házának egy részét engedély nélkül természetvédelmi területre építette – értesült az MTI Hírcentrum. Mint az Duna Tv tegnap esti Híradójában elhangzott, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gazdaságvédelmi főosztálya szerint Csipak Péter a háza építésekor túlterjeszkedett a telekhatáron, és több mint 2300 négyzetmétert elfoglalt egy Natura 2000-es besorolású természetvédelmi területből. A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség feljelentése alapján megkezdett nyomozást az NNI természetkárosítás bűntett miatt vádemelési javaslattal befejezte.

Csipak Péter – aki a tervezett V. kerületi Új Városközpont tulajdonosa, és nevéhez fűződik a belvárosi Fashion Street is, és jó viszonyt ápol Rogán Antallal, az ötödik kerület polgármesterével, a Fidesz frakcióvezetőjével – nem kívánt nyilatkozni az ügyben. Tavaly szeptemberi gyanúsítotti kihallgatásán tagadta, hogy bűncselekményt követett el: mint mondta, jóhiszeműen járt el, nem tudta, hogy telekhatáron túlra építkezett.

A büntető törvénykönyv szerint a bíróság természetkárosítás miatt akár három év börtönre is ítélheti. A II. kerületi önkormányzat tavaly októberben úgy döntött, a vállalkozónak le kell bontania luxusvilláját, amelyet részben a Budai Parkerdő területére épített. Csipak Péter a döntés ellen fellebbezhet az önkormányzatnál.

Kapcsolódó anyagok:

A Jobbik a természetkárosító ingatlanspekulánsokat sem kíméli

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek