A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Csökkenti a környezetszennyezést a világ egyik leghíresebb utcai futóversenye, a londoni maraton, amelynek több tízezres mezőnye holnap reggel rajtol. Noha a legendás sportesemény résztvevői tavaly 63 millió fontot (23,4 milliárd forint) gyűjtöttek jótékony célra, a versenyen tengernyi műanyag vizespalackot dobtak el a futók. Mint a koncertek és más tömegrendezvények, a városi maratonok karbonlábnyomát is megnöveli a sok ezer ember odautazása. Nemcsak a futók, a nézők is óriási tömegű csomagolóanyagot, ételmaradékot dobnak el, nem beszélve a rajt- és befutócsomagok műanyag zacskóiról. 2016-ban londoni maraton után a westminsteri önkormányzat 11 tonna szemetet, benne több tízezer műanyag palackot gyűjtött össze.
Idén számos újdonságot vezettek be a londoni maraton szervezői, hogy zöldebbé tegyék a legendás versenyt: az eddigi 26 frissítőállomás számát 19-re csökkentették, ezzel az útvonalon használt vizespalackok száma 215 ezerre mérséklődik. Három állomáson a műanyag palackok helyett komposztálható poharakat kapnak a futók, de lesz egy olyan pont is, ahol növényi alapanyagból készült, ehető héjú vízkapszulát osztanak – olvasható a BBC hírportálján.

2018 London Marathon in central London on April 22, 2018. Photo: Alex Cavendish/NurPhoto via Getty Images

Újrahasznosítható műanyagból készült futóöveket próbálnak ki, melyek segítségével 700 versenyző 2,5 deciliter vizet vihet magával.
Az eddig papírra nyomtatott versenyinformációkat elektronikus úton terjesztik, a műanyag vizespalackok minél nagyobb részét újrahasznosítható anyagból készítik.
A vizes kulacsot szállító futóöv viselésére buzdító e-mailt a rajt előtt egy héttel küldték el a szervezők a nevezőknek, ám amint a BBC kérdésére egy versenyző elmondta, “jó ötlet”, de a gyakorláshoz és a megszokáshoz “kicsit későn jött”.

A frissítőállomások számának csökkentését is üdvözölte Mike Robinson, a megkérdezett futó. “Nem kell minden mérföldön (1609 méter) inni, ezt az orvosok sem tanácsolják” – mondta.
Sok maraton lefutása után Harald Greve és Cindy Ray futók úgy vélték, pohárból inni praktikusabb, mint palackból, mert a pohárban pont elegendő a víz, a palackban viszont sokkal több, mint amennyit a futó meginna. Elmondták, hogy a Nagy-Britannián kívüli európai maratonokon is inkább pohárban kínálják a vizet, mint palackban.
Az ehető vízkapszula is tetszett a megkérdezetteknek, de megjegyezték, hogy sok maratonista vonakodna kipróbálni egy versenyen olyasmit, amit az edzéseken nem fogyasztott, mert nem tudja, hogyan emészti, nem lesz-e rosszul tőle.

Andrea Collins, a Cardiffi Egyetem kutatója a nagy tömegrendezvények környezeti hatásait vizsgálta meg.
“A környezeti lábnyom nagyságának egyik kulcstényezője, hogy a résztvevők hogyan utaznak a helyszínre” – állapította meg.
A szervezők tömegközlekedésre buzdítják a versenyzőket és szurkolóikat, valamint arra is, hogy vásároljanak helyi élelmiszert, ha lehet, kevés csomagolóanyaggal.
A londoni King’s College egy kutatása azt állapította meg, hogy a legutóbbi londoni maraton idején a város légszennyezettsége 89 százalékkal csökkent az útlezárások miatt.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás