A rovat kizárólagos támogatója
csrhungary sajtóközlemény

Idén 7. alkalommal került meghirdetésre a Magyar Üzleti Felelősség Díja, a CSR Hungary Díj. Néhány éves előkészület után a megújult pályázati struktúra önkéntes tanúsítási rendszerrel támogatja a Magyarországon működő vállalkozások hiteles vállalati felelősség menedzsment rendszerét. 2014. november 29-én, a Budapest Music Centerben adták át a díjakat.

Az önkéntes tanúsítási rendszerben résztvevők a több szintes ellenőrzéssel, a CSR Hungary Díj védjegyeinek használatával pozícionálják magukat a piacon, az egyes iparágakban, a közbeszerzési folyamatokban, és az egyre tudatosabb fogyasztók és más érintettek felé is. Hozzájárulva a fenntartható és felelős üzleti kultúra terjesztéséhez Magyarországon. 2014-ben tanúsító partner a CERTOP Termék- és Rendszertanúsító Kft, mely 15 éve a tanúsítási piac meghatározó szereplője.

Takács Júlia, a CSR Hungary ügyvezető igazgatója kiemelte:”10.éve vállaltuk fel azt, hogy a csr-t, mint menedzsmentrendszert értelmezve, szakmai eszközöket, módszereket tanítsunk elsősorban a gazdasági döntéshozóknak, támogassuk azt, hogy a vállalati felelősség alapelvei az üzleti szektor mindennapi életébe minél hamarabb, de fokozatosan és rendszer szinten integrálódjanak és mérhetővé, átláthatóvá váljanak. E célunknak a CSR Hungary Díj szerves része Magyarországon. Az elmúlt évek alatt 158 cég pályázó érezte úgy, hogy érdemes komolyabban is megmérettetni magát e területen is. Elfogadva azt, hogy a csr/vállalati felelősség is egy külön szakmai terület, mely komplexebb terület, mint egy adományozás, vagy egy kommunikációs projekt. Ez utóbbiak egyébként elengedhetetlen elemei a CSR-nek.”

CSR HUNGARY 2014 díjazottak

KÉPGALÉRIA AZ ESEMÉNYRŐL >>>

A pályázat kiíró partnerek között a legnagyobb üzleti és szakmai szervezetek találhatóak. Többek között: Felelős Családi Vállalatokért Magyarországon Egyesület, Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, BKIK, Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara, Svéd Kereskedelmi Kamara, Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, Magyar Reklámszövetség, Első Magyar CSR Egyesület (EMVFE), Országos HR Egyesület (OHE)…   Részletek a Bíráló Bizottságról itt találhatóak >>>

2014-ben a következő cégek nyerték el azt a jogot, hogy 2 évig használhatják a CSR Hungary Díj védjegyét:

1. Szaktudás Kiadó Ház Zrt, a Kék Duna wellness Hotel és az Oxigén Hotel üzemeltetője (Felelős Családi Vállalkozás)

2. Sz+C Stúdió Kft . (Környezet-Zöld Kíválóság)

3. Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. (Környezet-Zöld Kíválóság)

4. SCA Hygiene Products Kft. (Közös ügyek-közös felelősség/Egészség) Partner a Bethesda Gyermekkórház Alapítványa.

5. DM drogerie markt Kft (Közös ügyek-közös felelősség/Egészség) Nap gyermekei Program

6. Adecco Személyzeti Közvetítő Kft. (Közös ügyek-közös felelősség/Sokszínűség-esélyegyenlőség)
"Jobb munka-jobb élet" – a pályakezdő, munkatapasztalatokkal még nem rendelkező fiatalok elhelyezkedését, és e mellett a hátrányos helyzetű csoportok támogatását felvállaló Program

7. EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft. /két programjával is nyert!
a.) Hasznos vagy, érezd magad hasznosnak! (Közös ügyek-közös felelősség/Sokszínűség-esélyegyenlőség)
A megváltozott munkaképességű embereknek nem egyszerűen csak abban nyújt segítséget, hogy visszatérjenek a munka világába, hanem a rehabilitációs folyamatban is támogatást nyújtanak. A program másik vonulata, hogy a fogvatartottak szabad életbe való visszavezetésében is segítséget nyújt.
b.) Suliművek Program (Közös ügyek-közös felelősség/Oktatás)
Az általános iskolában a reáltárgyak oktatását segíti, hatékonyságát növeli. Ezzel a céllal adták át Szombathelyen Magyarország első 3D technológiával felszerelt általános iskolai csúcslaborját.

8. Vodafone Magyarország Zrt (Közös ügyek-közös felelősség / Sokszínűség-esélyegyenlőség)
A Hallatlan videós jelnyelvi tolmácsszolgálata azonnali és gyors segítséget nyújt a legnagyobb nyelvi kisebbségnek számító siketek csoportjának.

9. Aegon Magyarország Zrt. (Közös ügyek-közös felelősség (Oktatás)
Aegon Országos Kármegelőzési Program

10. NI Hungary Kft (Közös ügyek-közös felelősség/Oktatás)  Mentor Program a jövő generáció mérnökeiért

Hamarosan a nyertesek pályázatairól rövid összefoglaló és interjú is olvasható!
Honlap: www.csrhungarydij.eu

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás