A rovat kizárólagos támogatója

Korábban nem látott részarányt ért el a megújuló, azon belül is szélenergia a németországi villamosenergia-termelésben március első felében. A hónap során két olyan nap is volt, amikor a német megújuló alapú villamosenergia-termelés mennyiségileg csaknem elérte az ország teljes fogyasztását.

A megújuló energiaforrások – napenergia, biomassza, vízenergia és szélenergia – összesített súlya 63 százalék volt a német áramtermelésben március 1. és 17. között, de a szélenergia önmagában 46 százalékát tette ki a teljes termelésnek. Ez több, mint a szén-, a gáz- és az atomerőművek együttes részaránya- szúrta ki a Portfólió.

A Fraunhofer ISE adatai szerint a mintegy 30 ezer németországi szélturbina az időszak során körülbelül 3,6-szer annyi áramot termelt, mint az ország lignit- vagy atomerőművei. Az idei márciusban két olyan nap is volt, amikor a német megújuló alapú villamosenergia-termelés mennyiségileg csaknem elérte az ország teljes fogyasztását.

A német kormány célja 2030-ra a megújulók áramtermelésben betöltött súlyának éves átlagban 65 százalékra emelése, miközben a nukleáris és szénerőművek kivezetése is napirenden van.

Nagyobb, interaktív ábráért katt a képre.

A kedvező márciusi adatok ellenére azonban óvatosságra int, hogy a német villamosenergia-hálózat fejlesztése jelentős elmaradásban van, már most nagy a hiány az energiatároló kapacitásokból, a tavalyi szélcsendes és forró nyár pedig azt is megmutatta, hogy a szélenergia rendelkezésre állása akár hosszabb időszakra is elmaradhat a sokéves átlagtól.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás