Hirdetés

Az idei nyár különösen kedvezett a darazsak zavartalan szaporodásának és fejlődésének, ezért a Pilisi Parkerdő Zrt. fokozott elővigyázatosságra kéri az erdei túrára indulókat.

A társaság közleménye szerint a Pilisben és a Budai-hegységben a hetek óta tartó kánikulában meglepően nagy számban nagyméretű lódarázzsal és a kisebb kecskedarázzsal találkozni. Szinte naponta fordul elő darázscsípés az erdei munkások körében, a darazsak nem egyszer kifejezetten agresszívan viselkednek.

A Pilisi Parkerdő Zrt. ezért arra kéri az erdei kirándulást tervezőket, hogy mielőtt elindulnak, orvosuknál tájékozódjanak a darázscsípés kezelésével kapcsolatban. Különösen fontos ez a csípésre érzékenyek esetében. Az erdészet a következő tanácsokat ajánlja, amelyek betartásával a darázscsípés kockázata minimálisra csökkenthető: csak a kijelölt turistautakon érdemes közlekedni, ahol nem bolygatják a növényzetet, így a darazsakat sem. Nem szabad fa-, szikla- vagy mesterséges üregekbe nyúlni, hiszen a darazsak szívesen építik a fészküket ezekre a helyekre.

Arra kérik a túrázókat: ne másszanak magaslesekre, és a kilátókat is fokozott óvatossággal közelítsék meg. Az erdészet ezeket rendszeresen ellenőrzi, de mivel egy-egy újabb darázsfészek nagyon gyorsan elkészül, nem garantált, hogy a mentesítés már megtörtént. Mielőtt a földre letelepednének, mindenképpen vizsgálják meg, hogy a fűben, földi üregben nem találhatóak-e darazsak.

Azt tanácsolják: ha meg is jelenik egy-egy darázs a közelben, igyekezzenek megőrizni a nyugalmukat, a hadonászás csak ingerli az állatokat. Ha van rá lehetőség, az élelmiszereket ebben az időszakban inkább zárt térben (menedékházban) fogyasszák el. A túrázóknak érdemes vizet tartaniuk maguknál, ami a darázscsípés esetén is rendkívül fontos. Erre a célra a zselés jégakku is jól használható.

Lehetőleg senki nem menjen egyedül kirándulni, és mindig legyen mobiltelefon a táskában, ha segítséget kell hívni. Ha valaki tudja magáról, hogy érzékeny a darázscsípésre, inkább halassza őszre a kirándulását. Emellett érdemes a hátizsákban tartani gyógyszertárban beszerezhető orvosságokat, melyekkel a darázscsípés hatásai csökkenthetők (például kalciumtablettát).

Az erdészet szerint a veszélyes időszak vélhetően az időjárás hűvösebbre, illetve csapadékosabbra válásáig tart, az őszi időszakban a darazsak ugyanis már nem olyan aktívak. Az erdőben nagy számban, de csak időszakosan megjelenő darazsak szelektív irtása gyakorlatilag kivitelezhetetlen, és nem is célszerű, hiszen természetes jelenségről van szó.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás