A rovat kizárólagos támogatója

Igazán alávaló, talán minden eddiginél alávalóbb háborút folytatnak a NER propagandamédiái azon ellenzéki – különösen DK-s fővárosi – önkormányzatok ellen, akik idén úgy döntöttek: felhagynak azzal a hagyományos menetrenddel, hogy tavasztól egy-másfél havonta egyentarrá nyíratják a parkok és egyéb szórvány zöldterületek füves, bokros rétjeit.

Ezzel egyébként nem tesznek mást, mint, hogy követik – ha úgy tetszik: másolják – azokat a nyugat-európai városi ökológiai megoldásokat, amelyek lényege, hogy az urbánus zöldterületeket, ahol lehet, egyfajta vadrétként hagyják burjánzani, elősegítve ezzel a méhek beporzását, és csökkentve azt a sokszor már elviselhetetlen zajt, koszt, bűzt, energiapazarlást, amit a szinte folyamatos és agyongépesített fűnyírás jelent.

Továbbá növelik a városi biodiverzitást, és erősítik a zöldterületek por- és zajelnyelő, levegőfrissítő képességét.

Illúziónk persze ne legyen. Az ellenzéki polgármesterek, akik – tisztelet a néhány kivételnek – választási ígéreteikkel szemben pont leszarják a környezet-, természet- és állatvédelmet, egyszerűen azért döntöttek így, mert – jó érzékkel – úgy látták: most, amikor a kormány éppen kivérezteti a helyhatóságokat, éppenséggel összeköthetik a kellemeset a hasznossal.

A fűnyírás mellőzésével pénzt spórolnak és – valóban – mellesleg ökológiai szempontból is helyes lépést tesznek.

A nagyvárosi “méhecskelegelők” nagyon örömteli kialakulásának e kettős – és kétes – indokával együtt is: alávaló, gyomorforgató, szánalmas, és menthetetlen, hogy a NER gyakorlatilag bérgyilkos médiájának teljes tűzerejét ráirányította ezekre a vadrétekre, és az azokat létrehozó polgármesterekre.

Valami elementáris aljassággal és verbális szadizmussal vetődött rá a Pesti Srácok, a Pesti TV, a Bors és a karaktergyilkolászás-specialista többi NER-es médiaalakulat a nagyra nőtt fűre, vadvirágokra.

A “pesti srácok” – akik mostanra inkább tűnnek zsörtölődő, gyűlölködő pesti (házmester) bácsiknak, mint forradalmi hevületű bátor és szuverén tinédzsereknek – élharcosként hahotáztak tévéjükben a “méhecskelegelőkön”, kigúnyolva mindazt a méhek védelmét szolgáló ökológiai törekvést, amit – nem mellesleg – gyakran az ő agrárminiszterük, Nagy István hangoztat – helyesen.

A kormánypárti bulvár Bors – két Orbán Viktor és Fásy Ádám örök barátságát méltató cikk között – például azt a “szörnyű veszélyt” vizionálta, hogy – ellenséges ügynökökként – szúrós, tüskés növények is meglapulhatnak a kaszálatlan fűben, ami akár életveszélyt is okozhat – amiért persze a DK lesz a felelős.

Az ellenzéki polgármesterek által, a hátrányból előnyt kovácsolva létrehozott “méhecskelegelők” elleni NER-es nehéztüzérségi támadás sajnos tényleg ékes bizonyítéka annak, hogy a Fidesz dübörgő, kattogó, zakatoló, és egyre gyakrabban csikorgó gépezete számára a kormányzásnak már semmifajta erkölcsi, eszmei,  meggyőződésbeli, vagy éppen értékrendbeli tartalma sincsen.

A pillanatért – hogy egyet rúgjanak azokba, akik éppen az első számú propagandaellenségeik – semmi sem szent, és sérthetetlen.

Ugyanúgy gúny és gyűlölet tárgyává züllesztik a méhek védelmének létfontosságú ügyét, mint a 28 évig a kínai kommunista párt börtöneiben és átnevelő táboraiban raboskodó kínai katolikus püspök Hszie Si-kuang személyét, akiről – nagyon helyesen – végre utcát neveztek el Budapesten.

Fotó: Tömpe Anna magyarmezogazdasag.hu

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek