A rovat kizárólagos támogatója

Bár még a 2021-es év fele sem telt el, számomra már teljesen egyértelmű, hogy Udvaros Dorottya színművésznő Magyarországon az év zöld személyisége, sőt kicsit talán az év – kevés – civil példaképeinek egyike is. Udvaros Dorottya művésznő két ügyben is olyasmit tett, amit mások nem tettek, nem tesznek, pedig nagyon sokaknak tenniük kellene – és tehetnének.

Mindenekelőtt – művészi és erkölcsi nagyságról, jó ízlésről és intellektuális eleganciáról tanúbizonyságot téve – a magyar művésztársadalom 99,9 százalékával ellentétben nem dörgölőzik a kormányhoz, ellenzékhez, hatalomhoz, nagyvállalatokhoz, multicégekhez egy kis jelenlegi, vagy jövőbeli apanázs, reklám, társadalmi előny érdekében.

És emiatt nemcsak a művészvilág kormányhoz dörgölőző négyötöde felett áll magasan erkölcsileg, de az ellenzékhez, a vélt leendő hatalomhoz dörgölőzök egyötödéhez képest is óriási erkölcsi, morális erőről tesz tanúbizonyságot.

Bár egy hölgy korát nem illik firtatni, annyit azért fontosnak tartok megjegyezni, hogy Udvaros Dorottya, közel a hetvenhez, kortársai mezőnyében is kimagasló: nem lett szánalmas bohóc, szenilis magamutogató, kormányzati vagy ellenzéki udvari bohóc. Nem célozgat interjúkban arra, hogy milyen díjakat szeretne még, mekkora művész volt ő már akkor, amikor más még nem. Nem küzd azért, hogy különböző kormányzati vagy ellenzéki gittegyletek fizetett tagja legyen.

Udvaros Dorottya mással tölti az idejét.

Udvaros Dorottya a Greenpeace aktivistája, és fecskéket ment a Fertő-tónál. Közel a hetvenhez személyesen, saját kezűleg szedte le azt a rácsozatot a fertő-tavi cölöpházakról, amiket azért tettek oda Mészáros Lőrinc építőipari vállalkozónak csúfolt pribékjei, hogy megakadályozzák a védett madarak fészekrakását.

Fertő tó fecskementő greenpeace akció 2021 06 10. Rodics Katalin, Udvaros Dorottya kép. Járdány Bence Greenpeace

Udvaros Dorottya így nyilatkozott erről:

„A helyiek szerint több ezer fecskefészek volt itt az elmúlt években, ezek zömét a többi cölöpház lebontásával már elpuszították. Ezért mindent meg kell tennünk azért, hogy legalább a megmaradt fészkelőhelyeket megmentsük az itt élő fecskék számára. Nem vehetjük el az otthonukat, amiért több mint 8000 kilométert röpültek haza.”

A művésznő fecskementő akciójában társa szintén nem akárki: Rodics Katalin, a Greenpeace szakértője, Orbánék kétharmada előtt a Természetvédelmi Hivatal egyik nemzetközi szaktekintélynek számító vezetője volt. Őt – személyesen Semjén Zsolt utasítására – szabályosan “kinyírták” az államigazgatásból, hogy személyében az egyik utolsó akadály is elháruljon a mára megvalósult terv előtt: Magyarország legyen a perverz, alkoholista, kisebbségi komplexusos vadászbűnözők nemzetközi találkozóhelye, és – majdani pokolra szállásuk előtt – földi paradicsomuk.

Ma már tudjuk: Udvaros Dorottya és Rodics Katalin fertő-tavi mentőakciója hiábavaló volt. A cölöpházakat Mészárosék elpusztították, mindazzal a harmóniával együtt, amit ezek a természetközeli vízi építmények ember és állat békés egymás mellett élésében jelentettek.

A két hölgy akciója még sem volt hiábavaló: bebizonyosodott ugyanis, hogy a NER, ha üzleti érdekei úgy kívánják, bármikor, bárhol, bárhányszor képes a saját maga által sulykolt értékeken is gátlástalanul és brutálisan átgázolni.

Fecskevédelem? Ez a NER politikai tagozatának, a Fidesznek a témája. Az “állatbarát Fidesz”, amely megvédi a magyar vidék szimbólumát, a fészkelő fecskéket – hazudja mint a vízfolyás Nagy István agrárminiszter és az “állatvédelem” kódjelű kommunikációs topikkal felvértezett beszélő pártfejek sokasága.

Közben a NER gazdasági tagozata könyörületességet, irgalmat, szánalmat nem ismerve, rácsokkal akadályozza meg a fecskék fészekrakását. Udvaros Dorottya – és Rodics Katalin – bátor akciója erre mutatott rá: ezeknek semmi sem szent.

Ezeknek egyetlen istenük a gyors, gátlástalan profit.

Háttérben a Mészáros birodalom munkagépei, előtérben a beruházó szerint veszélyes civilek. 2021 06 10. Fotó: Járdány Bence Greenpeace Magyarország

Szégyenszemre két hölgynek kellett – oly sok minden más mellett bátor férfiasságból is – példát mutatni: meg persze azt is bemutatni, hogy mindeközben a korrumpált, dilettáns és beszari ellenzék miként asszisztál némán ahhoz a gyalázathoz, amit a NER a fecskékkel – is – művel.

Udvaros Dorottya művésznőnek, több tucat emlékezetes film, és sok száz nagyszerű színházi szerepe mellett, azt gondolom, ez a mostani Greenpeace-es fecskementő akciója is emlékezetes alakítása marad. Egy nagy művész nagyszerű tette. Amely szinte példa nélkül áll a korrumpált, beszari, pénzéhes és pozíció hajhász hazai művészvilágban.

Példa, amit ha sokan követnének, művészek és átlagemberek, még ma is fecskefészekkel lennének tele – és még ma is állnának – a fertő-tavi cölöpházak.

Ahol ember és természet még egymást tiszteletben tartva tudott létezni.

Nyitókép: Nagy Tavak Koalíció demonstráció a Fertőnél Udvaros Dorottya 2021 május 21. kép: Dörgő Zsuzsi Greenpeace

Kapcsolódó anyagok:

Öngyilkosság a biológiai sokféleség csökkentése

Akit a vadászlobbi kilövetett. Rodics Katalin podcast 2.rész 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás