Hirdetés

Az október 2-án az alsó-ausztriai Perchtoldsdorfban megrendezett Európai Klímasztár díjátadó gálán 8 európai országból 17 települést díjaztak. Idén 2. alkalommal vettek részt a felhíváson magyar települések is, a 2012-ben elismert Mórahalom és Veszprém után idén Derekegyház és Óbuda-Békásmegyer is átvehette a Klímasztár díjat a környezeti fenntarthatóság érdekében kifejtett, az éghajlat védelmét szolgáló tevékenységeikért.

A települések képviselői csodálatos környezetben vehették át a „klíma-csillagot” és az oklevelet, amely munkájuk eredményességét bizonyítja. A két magyarországi település képviselői elkísérte Szabó Krisztina, a Reflex Környezetvédő Egyesület és a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség nemzetközi programfelkelőse, aki elmondta:
– Örülünk, hogy két év után ismét két települést díjaztak Magyarországról, ami bizonyítja, hogy immár hazánkban is vannak mintaértékű tevékenységek az éghajlatvédelem területén, amelyek sorvezetőt jelenthetnek nem csak határainkon belül, hanem azokon túl is.

A magyar települések mellett hét ország (Ausztria, Németország, Svájc, Luxemburg, Portugália, Belgium és Hollandia) képviselői vehették át az elismerést, melyeket településnagyság szerint osztottak ki:

– 10 000 fő alatti települések:  DEREKEGYHÁZ (HU); HARTBERG (A); KRENGLBACH (A)

– 10 000 – 100 000 fő közötti települések: BADEN (A); HESPERANGE (LU); INGELHEIM AM RHEIN (DE); KLOSTERNEUBURG (A); TULLN (A)

– 100 000 fő feletti települések: BIELEFELD (DE); BUDAPEST III. KERÜLET: ÓBUDA (HU); CASCAIS (PT); DEN HAAG (NL); ESSEN (DE);
GENT (BE)

– Települések hálózatai:  BODENSEE-STÄDTEVERBAND (A, CH, DE); DECHANTSKIRCHEN (A); KEM WALDVIERTLER KERNLAND-REGIONEN (A)

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata, a 125 000 lakosú budapesti kerület komplex energetikai korszerűsítéseiért kapta a díjat, köztük a Faluház megújításáért, amelynek keretében az ország legnagyobb panel lakóházának, a 844 lakásos Faluháznak az energiatudatos felújítására. A Faluház mellett több közintézmény korszerűsítésére is sor került.

Derekegyház
Az 1618 lakosú Derekegyház komplex projektje a faluközpont revitalizációját tartalmazza, amelynek keretében számos fejlesztést vittek véghez a zöldfelület bővítésétől az esővíz hasznosításon át az energiatakarékos közvilágításig; a környezetkímélő szennyvízkezelés fejlesztésétől a közösségi kisbusz beszerzésén át a megújuló energiaforrások helyi hasznosításáig (napelemes, komplex biomassza rendszer, energiaültetvény, fafeldolgozás és -hasznosítás a helyi közintézményekben).

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás