A rovat kizárólagos támogatója

Pesterzsébet Környezetvédelméért 2015 díjat Tóth Marietta pedagógus, természetfotós, a Pesterzsébeti Újtelepi Parkerdő, közismertebb nevén a Kiserdő helyi védett területté nyilvánításának kezdeményezője kapta.

Kerületünk közéletének egyik rangos eseménye évről évre az az ünnepi alkalom, amikor a kerület vezetése elismeri azon személyek példaértékű munkáját, akik hozzájárulnak Pesterzsébet fejlődéséhez, hírnevének emeléséhez- írta az önkormányzati honlap.

 

Tóth Marietta pedagógus, természetfotós (jobbról a 3.)  2012 tavaszán az Eötvös Loránd Szakközépiskola környezetvédő osztályos tanulóival kezdett el foglalkozni a Kiserdő flórájának és faunájának vizsgálatával, ökológiai felmérésével.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű-és Hüllővédelmi Szakosztályának segítségével 2013-ban kezdte el feltérképezni a terület gazdag állatvilágát.

A „Segítő Diákok 2014” elnevezésű projekt keretében elindította egy hosszabb, a Kiserdő védelmét segítő közösségi program kidolgozását. A XX. kerületi Újtelepi Parkerdő és az Erzsébet-ér élővilágáról tájékoztató füzetet készített.

Bár ma már a Than Károly Ökoiskolában tanít, a két intézményből közel 100 diáknak és pedagógusnak szervezett a Kiserdő természeti értékeit bemutató programot a Környezetvédelem Világnapján. Tóth Marietta ismeretterjesztő blogja: Természeti értékek lencsevégen.
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek