A rovat kizárólagos támogatója

Megkezdődött a téli aratás, dolgoznak a nádvágók a Velencei-tavon – mondta el Falusy Ferenc tófelügyelő. Elmondta: egyelőre csak kis gépekkel, s a partok mentén, illetve a sekély vizek fölötti jégen láttak munkához. A mintegy ezer hektár, 44 kijelölt táblára osztott nádas levágására 53 vállalkozóval kötött szerződést a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. Valamennyien évek óta dolgoznak a Velencei-tavon, többségüket hatéves szerződés kötelezi a jó minőségű, tiszta munkára. – A tó vízminőségének védelme érdekében nagyon fontos a nád legalább kétharmadának évenkénti letakarítása: a lábon elpusztuló, rothadó vízinövények ugyanis évente 2-8 milliméter vastag szerves anyaggal szennyezhetik a tavat – mondta el Falusy Ferenc. A környezetvédelem szempontjai mellett gazdasági érvek is szólnak a rendszeres nádvágás mellett, ugyanis a vízinövények levágása egy-egy télen mintegy 8-10 millió forintba kerül, a lábon
elpusztult nádasok miatt növekvő iszapréteg kikotrásáért viszont ennek az összegnek százszorosát is ki kell fizetni. A Velencei-tavi nádvágók mintegy 600 -650 ezer kéve nád betakarítását tervezik az idén. A kévéket tetőfedő nádnak, nádpallónak feldolgozva értékesítik. Egyenlőre csak kisgépekkel – olasz gabonakombájnokkal, speciális “fűnyírókkal” tudnak dolgozni, de ha marad a hideg idő, s a jég tovább vastagodik, a nagyméretű nádvágó kombájnokat is munkába lehet állítani.
2001.12.18.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás