A rovat kizárólagos támogatója

Romokban a hulladékgazdálkodás is, hamarosan kereshetjük az új hulladéklerakó helyét! 106 önkormányzat, 14 évi munkáját, nemegészen két év alatt tették semmivé! Csach Gábor Balassagyarmat fideszes polgármestere is feloldja a helyi kis titkosítást, hogy lássák a balassagyarmati polgárok is a nagy művet!

A Közép-Magyarország 214 településén hulladékgyűjtési és -szállítási szolgáltatást nyújtó Zöld-Híd történetében sűrítve minden benne van, amiről a Fidesz kormányzása valójában szól. Volt egy jól működő hulladékszállító társulás, ami több mint 350 ezer ember megelégedésére végezte a munkáját. Azután egyszer csak valahol a távoli központban kitalálták, hogy a NER nevű kisgömböcnek a szemétszállításra is rá kell tenni a kezét: a megszokott módszer szerint először olyan jogszabályokat fogadnak el, amiben a hulladékkezelő cégek működése fenntarthatatlan lesz, aztán a kivéreztetett céget államosítják, majd nem sokkal később el is adják a haveroknak. A végeredmény mindig ugyanaz: a szolgáltatás rosszabb és drágább lesz, a folyamatnak vesztesei az emberek, nyertesei a fideszes bűnözők. Most a térségben ott tartunk, hogy az egykor látogatható, tisztaságáról , rendezettségéről megismert kerepesi telephely teljesen lezüllőt, igazi szemétteleppé vált. A felelősséget persze senki nem vállalja, az egész folyamatot levezénylő országgyűlési képviselők, mint oly sokszor, ezúttal is lapítanak. Én mindent meg fogok tenni, hogy mindezt ne úszhassák meg! Az ügyben érintettnek küldtem egy levelet, amiben részletesen leírtam a Zöld-Híd „elfoglalása” óta felmerült problémákat, és több mint negyven kérdést tettem fel. Ha nem válaszolnak , azzal elismerik, hogy már megint nem az itt élő emberek, hanem az oligarchák érdeke volt a fontosabb a fideszes politikusoknak – írta Hohn Krisztina országgyűlési képviselő.

kerepesi hulladéktelep forrás: Lohn Krisztina FB

Kedves Hozzászólók! Kedves Barátaim!
Már korábban is sokat vívódtunk, vívódtam, hogy elmondjuk e a nyers igazságot a szelektív hulladékgyűjtésről. Azért, mert az emberek becsapása, átverése azt eredményezi, hogy joggal, haszontalannak tartják a hulladékkal való mindennapi foglalkozást, ilyen méltatlan körülmények között. Én mégis arra kérek mindenkit, hogy ne hagyja abba a szelektív hulladékgyűjtést. Mi több, fokozni kell! Az egész felvilágosult világ a körforgásos gazdaság felé halad, így az Európai Unió is. Már nem tart soká az ámokfutás, 2022 áprilisában vissza fogunk fordulni a jó irányba. A Zöld Hídnál (Zöld Híd B.I.G.G. Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.) véghez vitt rombolást évekbe fog tartani rendbe rakni, de sajnos így vagyunk az egészségüggyel, az oktatással és még sok minden mással is. Az életünket, a gyermekeink, unokáink szebb jövőbe vetett hitét pedig nem lehet feladni! Ismerem a magyar ember lelkét. Összefogni, együttműködni még nehezen tudunk, könnyen éket verhetnek közénk, de egyenként mégis a gyerekek, unokák jövőjéről álmodunk. Ne büntessük a környezetünket sem egyesek kapzsi, rövidlátó, szégyenteljes cselekedetei miatt. Ha rajtam múlik, nem maradhatnak majd következmények nélkül a történtek! – írta FB oldalán Gyenes Szilárd, a Szövetség a Balassagyarmatiakért elnöke, Gödöllő korábbi alpolgármestere.

A mindig korrekt, és a szakmai autonómiát tisztelő, az önkormányzatiságot védő Dr. Gémesi György volt a célpont. Semmi nem volt szent, csak ki tudják nyírni. A jelek arra utalnak, ez ügy kapcsán vetették be ellenünk a Pegasus kémszoftvert is. Közhatalmi helyzettel visszaélve vonták meg a pénzügyi forrásainkat, majd a Katasztrófavédelem megalázó, de legalább sokkal drágább, erőfitogtató, megfélemlítő beavatkozása következett! (Miközben már mi kértük, hogy jöjjenek, de nem siették el!)

(Tisztelet a kivonuló katasztrófavédelmi állománynak, akik zárt ajtók mögött kértek elnézést azért, amit műveltek velünk. Pontosan tudták, és tudják ma is, hogy mi volt az igazság!)

Nyugat Európai minták alapján példásan kialakított, az itt élők köztulajdonában lévő vállalati kultúra, több tízezer gyermek intézményes környezeti oktatása, a családok által szelektíven gyűjtött hulladékok korrekt utóválogatása, 1 óra pontossággal járó gyűjtőjáratok, rend és tisztaság, udvarias, felügyelt, ösztönzött munkavállalók, tisztességes bérek és bánásmód. EZ LETT A MÚLT!

A jelen, az elbocsátott helyi dolgozók, lezüllesztett technológia, a szelektíven gyűjtött hulladékok a depókba, szétszéledt kiképzett önkormányzati szakemberek, Nógrádból elvitt új hulladékszállító járművek, drámai gyorsasággal megtömött hulladéktárolók, roncsautók, kétes alvállalkozók, pontatlanság, megalázott dolgozók. NAGYJÁBÓL 10 – 15 ÉV HÁTRAMENET

NEM ELŐRE!

Innen nőtt ki a 35 éves koncesszió, melyet az autópályáinkhoz hasonlóan próbálnak majd a haveri körök kezére játszani. Kötelező közszolgáltatás, adók módjára behajtható díjakkal. Igy Te is tudnál milliárdos vállalkozó lenni?

kerepesi hulladéktelep forrás: Lohn Krisztina FB

Hohn Krisztina országgyűlési képviselő most lépett a kiszivárgott, elkeserítő állapotok és jobb érzésű, a kerepesi telepet meglátogató polgárok felháborodott facebook posztja alapján.
Gémesi György társulási elnök 2006- tól 2018 – ig ingyen végzett munkájának belső erodálására, kikezdésére a Fidesz szereposztás Vác korábbi, bukott polgármesterét, Fördős Attilát jelölte ki, akinek hű támogatója Medvácz Lajos és Csach Gábor voltak.

A polgármesterek “megdolgozása” aztán országgyűlési képviselői szintre került. Ezt a feladatot az aradi vértanú leszármazott (korábban a családi mosógép pályázaton is induló) Vécsey László, Rétvári Bence és Balla Mihály végezték el.

Az eredmény magáért beszél!
Mert ugye tudjuk: Magyarország előre megy és nem hátra!
Arra “büntetném” Őket, hogy nekik kelljen rendbe rakni újra felépíteni azt, aminek a lezüllesztésében tevékenyen, kitartó szorgalommal részt vettek.
Rólad szól, rólunk szól, Nógrádról szól!
Házy Attila és Szilágyi Urak reméljük kamerát és tollat ragadnak

Tanulságos! Magam is kíváncsi vagyok a válaszokra…-írta Gyenes Szilárd.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás