Franciaországban mától törvényt szeg, akik tengerparton vagy nyilvános parkban gyújt rá. A szabályt egy héttel az iskolai szünet kezdete előtt vezették be, hogy már a vakáció első napjaitól megvédjék a gyerekeket a füstös strandoktól.
The Guardian szerint Párizsban a passzív dohányzás veszélyei miatt döntöttek a szigorítás mellett. A dohányzási tilalom a buszmegállókat, valamint a könyvtárak, uszodák és iskolák közvetlen közelében lévő területeket is érinti.
Franciaországban a dohányfüstnek való passzív kitettség évente 3000-5000 halálesetet okoz a hivatalos adatok szerint. A dohányzás folyamatosan csökken Franciaországban, a francia függőségi ügynökség, az OFDT szerint „a 2000-es év óta mért legalacsonyabb prevalencia”.
A dohányzásellenes aktivisták csalódására a tilalom nem vonatkozik a bárok és éttermek teraszaira, ahol sok francia közönség még mindig jelentős arányban dohányzik. A tilalom egyébként nem vonatkozik az elektronikus cigarettákra. A tilalom megszegői minimum 135 és 700 euró (280 ezer forint) között bírsággal sújthatók.
A dohánynak el kell tűnnie azokról a helyekről, ahol gyerekek vannak. Park, strand, iskola – ezek olyan helyek, ahol játszani, tanulni és lélegezni lehet. Nem dohányozni – mondta Catherine Vautrin egészségügyi és családügyi miniszter. Ez egy újabb lépés „a dohányzásmentes generáció felé” – tette hozzá –, amelyet Franciaország 2032-től célul tűzött ki.