Hirdetés
Forrás: napi.hu

Szakértők szerint egyre nagyobb káosz uralkodik a hulladékgazdálkodás hatósági árainak kialakítása és a szolgáltatók engedélyezési eljárásai területén − egyes díjtételek akár száz százalékkal is emelkedhettek.

Kaotikus helyzetre készülnek a hulladékszektor szolgáltatói, a hatósági ármeghatározás mellett az engedélyezés megakadása okozhat gondot a közszolgáltatói engedélyek január 1-jétől aktuális meghosszabbításakor. Az év elejével elszabadult hatósági árak többségét ugyan a januárban módosított rendelet szabályozza a szektorban, a szolgáltatók helyzetét azonban több új díjfajta megjelenése is nehezíti. A hatósági eljárási díjak növekedése minden vállalkozást érzékenyen érintett, jelentősen költségesebbé tette a működést − mondták a Napi Gazdaságnak cégvezetők. A különböző tételek januártól akár 40−100 százalékkal is emelkedtek. A hulladékártalmatlanítás engedélyezési díja 2012-ben 318 ezer forint volt, ma 470 ezer, illetve 500 ezer. A hulladéklerakók rekultivációjának és utógondozásának engedélyezési díja pedig 100 ezerről 200 ezer forintra emelkedett. 

A felügyelőségek 2010-től fokozatosan vezették be a mostanra mindenhol kötelezővé vált konzultációs díjat, ami óránként és a részt vevő ügyintézők számától függően eltérő az egyes hatóságoknál, általában óránként egy személyre 6−10 ezer forint. Sárosi Eszter, a Hulladékhasznosítók Országos Egyesületének (HOE) ügyvezetője a Napi Gazdaságnak elmondta, a díjat többnyire előre kérik el a felügyelőségek, anélkül, hogy kiderülne, mennyi időbe telik a konzultáció. Az egyesület tagjai közül többen jelezték, hogy a környezetvédelmi szakhatóságokat előzetesen nem lehet elérni, a konzultációra pedig csak online lehet bejelentkezni.

Az idén bevezetett lerakási járulékot a felügyelőségeknek kell megfizetni, majd ezek az intézmények továbbutalják a pénzt a Vidékfejlesztési Minisztériumnak (VM), az összeg felhasználásáról − jogszabály alapján − a tárca dönt. Az igazgatási szolgáltatási díj és a felügyeleti díj nem a központi költségvetés bevétele − közölte a napi.hu-val a VM, a tárca szerint a bevételeket a hatóságok működésére fordítják. A Nemzetgazdasági Minisztérium a lap kérdésére későbbre ígért tájékoztatást az egyéb díjak büdzsére gyakorolt hatásairól.

Nem teszi egyszerűbbé a helyzetet az sem, hogy a kormány felügyeleti díj bevezetését tervezi (évi 25−40 ezer forint összegben), ezt azoknak kell majd megfizetniük, akik engedéllyel vagy regisztrációval rendelkeznek − bár korábban csak az egységes környezethasználati engedéllyel rendelkezőket kötelezték erre. Felügyeleti díjat több uniós ország is beszed, ennek bevezetésével a bizonytalan jogi hátterű konzultációs díj megszűnne, a felügyeletek által nyújtott szolgáltatások pedig gyorsabbá és hatékonyabbá válnának. Egyelőre azonban nem ez jellemzi a hatóságokat Sárosi szerint. A hivatalokat az egyes ügyek tisztázásakor például semmilyen jogszabály nem kötelezi a határidő betartására.  A HOE ügyvezetője olyan esetről is hallott, hogy az engedélykérelem beadása után éppen e folyamat elhúzódása miatt csak másfél év elteltével kapta meg az engedélyt egy cég − az ilyen késések pedig komoly fennakadást okozhatnak, amikor a szolgáltatók működési engedélyeik jövő év január 1-jétől érvényes meghosszabbításáért folyamodnak.


NFÜ: hétmilliárd forint a korszerűbb hulladékgazdálkodáshoz

Az önkormányzatok hulladékgazdálkodásához kapcsolódó eszközbeszerzésre az Új Széchenyi Terv pályázatán jelenleg 7 milliárd forint áll rendelkezésre – közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az MTI-vel.  A július végén meghirdetett pályázat keretében új hulladékszállító járművek beszerezése válik lehetővé, informatikai fejlesztések valósulhatnak meg, illetve a településeken hatékonyabbá tehető a hulladékgazdálkodás. A legújabb követelményeknek megfelelő, alacsony károsanyag-kibocsátású járművek beszerzése a környezetterhelés csökkentését is szolgálja, emellett hozzájárul az uniós előírások által meghatározott országos célkitűzések eléréséhez.
A pályázat olyan tevékenységeket finanszíroz, mint a hulladékgyűjtési rendszer fejlesztése, korszerűsítése, a hulladékgazdálkodást támogató informatikai rendszer kiépítése, a szelektíven gyűjtött hulladék előkezelése és a hulladékgazdálkodási létesítmények fejlesztése. Az NFÜ közleménye szerint a népszerű pályázati kiírás segítségével hamarosan több településen is gazdaságosabbá és költséghatékonyabbá válhat a hulladékgazdálkodási rendszerek üzemeltetése, amely így kevesebb terhet ró a lakosságra, és hozzájárul a kormányzat rezsicsökkentési céljainak eléréséhez.
A lakosság egészségvédelme és a környezet megóvása érdekében kiépülő és működő, korszerű hulladékgazdálkodási rendszerek támogatása az Európai Unió, és a magyar kormány számára egyaránt kiemelten fontos cél – írták. (MTI)

Kapcsolódó anyagok:

Beborul a hulladék piac

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás