Hirdetés

Az év egyik legnagyobb kerékpárvásárát és -kiállítását rendezik meg február 28. és március 3. között a Hungexpo G pavilonjában. Elektromos kerékpárok, fekvőbiciklik, triciklik – idén minden eddiginél több kiállító lesz jelen, és a legújabb világmárkák is bemutatkoznak.

Az Európai Unió több tagállamában az utóbbi években már megtörtént a "robbanás" a minőségi elektromos kerékpárok, az e-bike-ok piacán, így az új időkre készülve a Bringaexpón kiemelt helyet kapnak ezek a kétkerekűk. Az egyre nagyobb számú és egyre népszerűbb biciklis turistaútvonalakkal a szervezők is számolnak, így idén már önálló standon mutatkozhatnak be többek közt a Velencei-tó, a Tisza-tó, a Balaton és a Kis-Balaton térségének kerékpáros turizmusát bemutató szolgáltatók.

A külföldi díszvendég ebben az évben Ausztria lesz, amely fejlett kerékpáros túraútvonal-hálózata és infrastruktúrája miatt az elmúlt években vonzó úti céllá vált a hazai bringások számára. Négy régió – Fertő-tó, Karintia, Innsbruck és Stájerország – érkezik a kiállításra, bemutatva a térségek kerékpározási lehetőségeit is.

Egy másik újdonságként a magyar közönség először próbálhatja ki az expón a 40 méter hosszú, nyolc hullámból és két döntött kanyarból épült ovális pályát, ahol pedálozás helyett a súlypont változtatásával lehet haladni. A Mobil Pumpa Pályán bármilyen kétkerekű eszközzel – futókerékpárral, rollerrel, BMX-szel, túragéppel – minden korosztály előképzettségtől függetlenül kipróbálhatja magát.

Látványos bemutatóval készülnek a szabadstílusú kerékpárosok is: egy ugratón három bringás négy méter magas ugrásokkal kápráztatja majd el a közönséget. A bemutatókat szombaton és vasárnap délben és 15 órakor tartják.

A kerékpárral érkezőket a Magyar Kerékpárosklub ezúttal is ingyenes kerékpártárolóval várja a Hungexpo I-es számú főkapujánál.
A belépőjegy a korábbiakhoz hasonlóan most is érvényes lesz az azonos időben zajló Utazás, Vitalexpo és Karaván Szalon kiállításokra is. Jegyek elővételben kedvezményesen megvásárolhatók az expó weboldalán.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás