A rovat kizárólagos támogatója

Ha nem történik sürgős intézkedés, több száz ebihal élete kerülhet veszélybe a 2. sz. főút Hont-Parassapuszta közötti szakaszán.

2015.december 22-én megtörtént az új kétéltűvédelmi terelőrendszer átadása Honton. Igaz, nem készült el teljesen, de bizonyos ok miatt át kellett adni. Ahhoz, hogy a jelenlegi szintjén kész legyen , a végén már nagyon kellett sietni a munkákkal.
A sietés, kapkodás eredménye: rengeteg hiba.
A terelőfal elemei napról- napra egyre jobban csúsznak szét, sok helyen nem csatlakozik a fal az alagutakhoz, ahol pedig igen, ott is komoly rések vannak, darabok esnek ki. A keletkezett réseken az unkák, levelibékák könnyedén felmásznak, ki tudnak jutni a forgalmas 2. számú főútra. Változatlanul szükség van a korábbi években megszokott mentésre. Ez szerencsére megoldott.
Van viszont valami, ami ellen a lelkes békamentők keveset, vagy szinte sem tudnak tenni.

A terelőrendszer 2 szakaszán is pang a víz.

Az egyik ilyen rész a 78+171kmsz és 78+186 kmsz közötti szakasz. A 78+171 kmsz-nél található erdészeti út alatt van ugyan egy nagyméretű vízcső, amelyen keresztül el tudna folyni a víz. Ez a cső azonban az évek óta elmulasztott karbantartás, takarítás hiánya miatt jelentősen feliszapolódott, nem vezeti el a vizet.
Még rosszabb a helyzet a 78+307 kmsz-nél található alagútnál. Itt az alagút bejárata nem látszik ki a pangó vízből, kb 50 cm-es magasságban áll előtte víz, a csatlakozó terelőfal is félig vízben áll.
A vonuló békák közt akadhat több is, aki ezekbe a pangó vizekbe rakja majd le a petéit, nem megy le az ártérre szaporodni.
Miért veszélyes ez az ebihalakra?
Két okból is.
1.Erősebb lehűlés esetén a pangó víz befagyhat, az ebihalak nem tudnak olyan rétegekbe húzódni, ahol átvészelhetik a hideg időszakot.
2. Az ebihalak átalakulásának ideje alatt lehet hosszabb, csapadékmentes időszak, amikor a pangó víz teljesen el fog tűnni. Az átalakuló félben lévő állatok víz nélkül elpusztulnak.

Többször jeleztem a problémát a terelőrendszer kezelőjének, a magyar közútnak. Érdemi intézkedés nem történt.
Szerencsére azon a szakaszon, ahol a pangó vizek találhatók, még nem kezdődött el az állatok vonulása. Azonban a kétéltűek most már bármelyik nap elindulhatnak, lerakhatják petéiket ezekbe a vizekbe. Több száz ártatlan kis ebihal kerülhet komoly életveszélybe.

A pusztulásukért,kínhalálukért ki lesz felelős?
A békák az egyik legveszélyeztetettebb állatcsoportba tartoznak. A világ számos országában mindent elkövetnek a védelmükért, megmentésükért.
Nálunk miért nincs így?

Kapcsolódó anyagok:

Elkezdődött Honton a békaterelőháló építése

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás