Hirdetés

Magyar művészek is kiálltak a környezetvédők szabadságáért. Hajós András: Számomra egyértelmű volt a kampányban való részvétel, hiszen a jelenleg börtönben ülő környezetvédő aktivistákat teljesen jogtalanul tartják fogva. Ők olyan emberek, akik bátran kiálltak a környezetrombolás ellen; most rajtunk a sor, hogy melléjük álljunk! TILTAKOZZ TE IS!

Für Anikó, Hajós András, Kulka János és Réz András is kiáll azok mellett a Greenpeace-aktivisták mellett, akiket jelenleg egy oroszországi börtönben tartanak fogva, miután békésen tiltakoztak az északi-sarkvidéki kőolaj-kitermelés ellen. A négy művész aláírta azt az Orosz Nagykövetségnek címzett levelet is, amelyben a zöld szervezet az aktivistái szabadon engedését követeli.

„Számomra egyértelmű volt a kampányban való részvétel, hiszen a jelenleg börtönben ülő környezetvédő aktivistákat teljesen jogtalanul tartják fogva. Ők olyan emberek, akik bátran kiálltak a környezetrombolás ellen; most rajtunk a sor, hogy melléjük álljunk! Ez nem csak környezetvédelmi ügy, a békés véleménynyilvánítás szabadságához mindenkinek joga van” – adott hangot véleményének Hajós András.

„A »sarkvidéki harmincak« meggyőződésből cselekedtek a klímaváltozás megfékezéséért, és békésen tüntettek a sarkvidéki olajfúrások ellen. Nem a békés tiltakozókat, hanem a környezetszennyezőket kell kitiltani a sarkvidékről – ahogy máshonnan is” – tette hozzá Für Anikó.

„Köszönjük Für Anikónak, Hajós Andrásnak, Kulka Jánosnak és Réz Andrásnak, hogy igent mondtak a felkérésünkre, és kiállásukkal erősítik az aktivistáink szabadon engedéséért folytatott küzdelmünket. A világon mindenütt egyre többen csatlakoznak hozzánk, már több mint 1,7 millió ember írta alá az Orosz Nagykövetségeknek címzett levelünket. Célunk, hogy a bebörtönzött társainkat minél hamarabb szabadon engedjék és szüntessék be az olajfúrást a sarkvidéken” – mondta Mező János, a Greenpeace Magyarország sarkvidékkampány-felelőse.  A napokban 11 Nobel-békedíjas írt levelet Putyinhoz a Greenpeace-ügy kapcsán.

 

A 28 Greenpeace-aktivistát és a két szabadúszó fotóriportert szeptemberben vették őrizetbe kalózkodás vádjával, amikor egy orosz fúrótoronynál tiltakoztak a kőolaj-kitermelés ellen a Barents-tengeren található Pecsora-öbölben. Jelenleg az észak-oroszországi Murmanszkban tartják fogva őket, a korábbi kalózkodási  vádat ellenük garázdaságra módosították, amiért az orosz jog 7 éves börtönbüntetés kiszabását is lehetővé teszi. A Greenpeace elutasítja ezeket a vádakat, 42 éve tart töretlenül békés tiltakozásokat.

  Az Orosz Nagykövetségnek szóló levélhez a www.greenpeace.hu/30 weboldalon lehet csatlakozni.

 Folyamatosan frissülő blog:  http://greenpeace.blog.hu/2013/09/24/az_ex-kgb-vel_a_greenpeace_ellen

Kapcsolódó anyagok:

Nem kalózok, hanem garázdák a Greenpeace demonstrálói

11 Nobel-békedíjas levele Putyinhoz a Greenpeace-ügy kapcsán

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás