A rovat kizárólagos támogatója

Az eddigi bejelentések alapján összesen mintegy 50 ezer embertől válhatnak meg az autóipari cégek Németországban. Eddig tehát nagyjából ennyi áldozata van az elektromos autókra való átállásnak. A német autóiparnak ugyanis komoly kihívást okoz, hogy úgy kell megoldania egy soha nem látott technológiai kihívást, hogy hátrányból indult, és a gazdasági klíma is egyre kedvezőtlenebb körülötte.

Az európai autóipar központja egyértelműen Németország, ahol 870 ezren dolgoznak. Az őt követő Franciaországban ennek alig negyede, 223 ezer ember dolgozik az autóiparban. A hatalmas különbség azonban némileg csökkenőben van, ugyanis az elmúlt hetekben többek között a Mercedes-Benzt tulajdonló Daimlernél és az Audinál is jelentős leépítésről döntöttek.

„Az átállás első fejezeteit láttuk eddig, de ebből a könyvből még hátra van számos fejezet” – érzékeltette a bizonytalanságot egy irodalmi párhuzammal a Daimler vezérigazgatója, Ola Kallenius. Ezt novemberben mondta, amikor bejelentette, hogy a következő évek profitvárakozásait jelentősen csökkenteniük kell.

Az autóvásárlások ugyanis a válság óta először fognak csökkenni idén az előző évhez képest, ráadásul némileg váratlanul. Előzetesen azzal számolt a piac, hogy idén világszerte 100 millió autót adnak el, várhatóan azonban csak 90 millió körül fog alakulni ez a szám. A visszaesés alapvetően a globális gazdasági lassulással magyarázható. A bizonytalanságot fokozza az amerikai-kínai kereskedelmi háború és a Brexit körüli bizonytalanság.

A német autóexport első számú piaca Kína, amelynek fontos szerepe volt abban, hogy a német gyártók megúszták 2008-as válságot. A kínai megrendelések azonban 17 hónapja sorozatosan esnek. A német export ellen szól, hogy a vámháború miatt megerősödött a helyi gyártás Kína mellett az USA-ban is.

Financial Times idéz egy esseni autóipari kutatóintézetet, amely szerint a következő évtizedben várhatóan negyedmillió ember veszíti el a munkáját az autóiparban. „Egyetlen cég sem fog megmaradni a jelenlegi formájában” – mondta a lapnak egy autóipari tanácsadó, Ralf Kalmbach. A dízelbotrány és a jelenlegi rossz eladások miatt különösen rosszkor jön a német cégeknek, hogy rengeteg pénzt kell befektetniük az elektromos átállásba. „Jelen pillanatban minden egyes elektromos autó gyártásával óriási összeget vesztenek” – mondta Kalmbach, aki szerint ez még a következő évtized közepéig így marad.

Mint azt a G7 gazdasági portál írta, a német autóipar számottevő beszállítói a magyar cégek, és az már kiderült, hogy a győri Audinál a jövőben az állomány mintegy 10 százalékával, 1200 emberrel fognak kevesebben dolgozni. Az általunk megkérdezett magyar beszállítók közül más nem számolt be ilyen látványos hatásról. Néhányan érzik a visszaesés jeleit, néhányan viszont arról számoltak be, hogy továbbra is jól alakulnak a megrendeléseik.

Idén már 3% fölött a tölthető villanyautók aránya az európai piacon

Megjöttek az első összesítések az októberi villanyautó-eladásokról Európában. Együtt számolva az akkumulátoros autókat (BEV) és a tölthető hibrideket (PHEV), most októberben 48.000-et regisztráltak Európában, ez 46%-kal több, mint tavaly októberben volt. 2019 első tíz hónapjában összesen több mint 410 ezer villanyautót adtak el. Az október láthatóan erősebb volt, mint a havi átlag, és a korábbi évek tapasztalata alapján év végéig további felfutás várható, tehát bőven meglesz a félmilliós szám.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek