Hirdetés

Az energiaipar átalakulása egy igazi sikersztorinak tűnik: messziről indult a világ, de megvan a cél, megvan a motiváció – amit most tényleg nevezhetünk sürgetőnek -, ezen kívül a saját bőrünkön látjuk és érzékeljük a haladást. Aki pedig abba is belelát, hogy milyen létező, de még piacra lépés előtti technológiát, eszközöket, szolgáltatást alkottak a mérnökök, szakemberek, kutatók, az biztosan alig várja a következő újdonságban gazdag éveket.

Ebből adtak ízelítőt Münchenben, a héten zajlik ugyanis Európa legnagyobb energiaipari platformja egyszerre négy kiállítás keretében, több mint 1300 kiállítóval. Ezek közül az Intersolar kiállítás termeit, standjait járta körbe a portfolió, beszélgetett a Huawei menedzsereivel, és megbizonyosodott arról is, hogy a megújuló energia egyszerre képes megváltoztatni a villamosenergia-, a hő- és a közlekedési ágazat egészét.

A sikeres energetikai átálláshoz alapvető igény, hogy megújuló energiaforrások felhasználásával állítsuk elő az áramot és a hőt, kombinálva mindezt egy kiterjedt tárolási infrastruktúrával és a közlekedési szektor intelligens összekapcsolásával. Az egyértelmű célok eléréséhez persze technológia – no meg finanszírozás – sem árt, és bár még mindig vannak megoldásra váró feladatok, például, hogy hosszú távon hogyan tároljunk megtermelt megújuló energiát, a robbanásszerű fejlődést éppen az a több mint 1300 technológiát szolgáltató kiállító igazolja vissza, akikkel egy helyszínen találkozhattunk Münchenben.

Az expón az energiaipar átállásához szükséges, és jelenleg ismert számos eszköz, szolgáltatás, megoldás gyűlt össze: lakossági napelemes technológia, fotovoltaikus erőművek, agrofotovoltaikus rendszerek, úszó PV, akkumulátoros tárolórendszerek, zöld hidrogénnel kapcsolatos megoldások, hálózatbiztonságot garantáló lehetőségek, alternatív energiával működő elektromos járművek, illetve ezek töltési infrastruktúrája és az áramhálózatba való integrálása, intelligens hálózati megoldások és még sorolhatnánk.

A lakossági szektorban a legkönnyebb a napenergia berobbanását észrevenni, egyre több háztetőre kerülnek fel a napelemek biztosítva a háztartások energiafogyasztásának egy részét. Sokan azt is tudhatják, hogy az egész rendszer legfontosabb eszköze az inverter, ami egyszerűen megfogalmazva az elemek által összegyűjtött napenergiát, illetve termelt egyenáramot alakítja át felhasználható váltóárammá, de további funkciókkal is bírhat. Bár már mind létező eszköz, a magyar piac szempontjából – tekintve az új eszközök elterjedésének gyorsaságát – a hibrid inverter, az autótöltővel összekötött inverter, valamint az optimalizáló lehet újszerű.

RÉSZLETES TUDÓSÍTÁS >>>

nyitókép: intersolar kiállítás 2022 május München huawei stand forrás: portfolio

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás